2010. március 13., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 38. (901.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Lehetetlen megjósolni, ki győzhet Bahreinben

Vasárnap délután a 7. Bahreini Nagydíjjal kezdetét veszi a 2010-es Formula–1-es világbajnokság – 2006 után most fordul elő másodszor, hogy a sivatagi pályán rendezik meg a szezon első futamát.

Az első futamnak otthont adó bahreini pálya hosszú egyenesek, illetve közepesen gyors és lassú kanyarok keveréke. Jelentősen átalakították az aszfaltcsíkot, hosszát 887 méterrel megnövelték, így a Bahrein International Circiut 6299 méterével a belgiumi Spa után a versenynaptár második leghosszabb pályája.

A munkálatok során a második hosszú egyenest követően egy nyolc kanyarból álló pályarésszel bővült az aszfaltcsík, amely még nehezebbé teszi az autók megfelelő beállításának megtalálását. A hátsó szárnyak nem lehetnek túl meredekek, hogy az egyenesek végén megfelelő sebességet érjenek el az autók, míg a kanyarokban a leszorítóerő hiánya okozna gondot.

Annyi bizonyos, hogy a gumik szerepe óriási lesz, hiszen a pályán található sivatagi homok miatt alacsony a tapadás, az autók sokat csúszkálnak, így a gumik gyorsabban használódnak el, mint normális körülmények között. Ez különösen a futam első felében jelenthet gondot, amikor a pilóták még tele tankkal köröznek, és ennek következtében nehezebbek a versenygépek. Az autók nagy súlya miatt a fékek is különleges terhelésnek lesznek kitéve, főleg az egyes, a négyes és a huszonkettes kanyarban.

A Bridgestone mérései szerint a négy nagy csapat autói nagyjából hasonló ütemben fogyasztják a gumikat, ilyen szempontból a Sauber élvezhet előnyt.

Azt, hogy ki győzhet a futamon, szinte lehetetlen megjósolni, hiszen egyrészt jelentős szabályváltoztatás (a tankolás betiltása) után a szezon első versenye előtt állunk, ráadásul a pályát is átépítették a legutolsó futam óta. A szezon előtti tesztek azonban azt sejtetik, hogy a Ferrari és a Red Bull is jól szerepelhet, ugyanis a két istálló jó eredményeket ért el a hosszú egyenesekben. A McLaren szimpatizánsai is reménykedhetnek, mivel az istálló által alkalmazott hátsó szárnymegoldás a szakértők szerint akár 6 km/órás sebességtöbbletet jelenthet az egyenesekben. Nem így lett, az első szabadedzésen egy "kakukktojás" került az élre. A Force Indiát terelő Adrian Sutil nyert, a 27 éves német könnyedén utasított maga mögé mindenkit. Igaz, Sutil 1:56.583-as ideje jócskán elmarad Michael Schumacher 2004-ben felállított 1.30.252-es rekordjától. Sutil mögött egy favorit, a ferraris Fernando Alonso érte el a második legjobb időt, a spanyol 183 ezreddel szorult a második helyre, míg a harmadik Robert Kubica (Renault) hátránya majd fél másodperc volt.

A McLaren duója, a címvédő Jenson Button és honfitársa, Lewis Hamilton az ötödik-hatodik helyre volt jó, a Mercedes kettőse a 8. és a 10. helyen áll, Nico Rosberg eddig gyorsabban alkalmazkodott a megváltozott aszfaltcsíkhoz. A Red Bull sem villogott, Mark Webber (9.) és Sebastian Vettel (13.) egyaránt kiszorultak a legjobb nyolc közül.

A szabályváltoztatások miatt ugyanakkor aligha lehet következtetni a szombati vagy pláne a vasárnapi első kilétére, hisz amíg az időmérőn a pilóták a lehető legkönnyebb autóval állnak majd rajthoz, a versenyen tele tankkal rajtolnak; s ez mindegyik autónál más-más beállítást követel, azaz akár előnyt vagy hátrányt jelenthet.

Egy biztos, ha hihetünk az utóbbi négy év eredményeinek, akkor kulcsfontosságú lesz a végkifejlet szempontjából, hogy ki nyeri meg a 7. Bahreini Nagydíjat – ugyanis az utóbbi négy évben mindig az a pilóta lett a világbajnok, aki a szezon első futamán győzött.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó