2010. március 13., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 38. (901.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Sportvilág
Manchesteri mágia

A BL-nyolcaddöntő visszavágóinak szerdai játéknapján a Manchester United megalázó vereséget mért a Milánra, s a legjobb nyolc közé jutott, csakúgy, mint a Real Madrid vendégeként döntetlent elérő Lyon.

Kiütötte a Manchester United a Milant: az angolok 4–0-lal küldték haza az Old Trafford stadionból az olasz együttest. Az MU gólparádéját Rooney kezdte és ő is folytatta, majd Park, valamint Fletcher következett. A szigetországi csapat – amely már idegenben is győzni tudott – az összesítésben szinte hihetetlen különbséggel, 7–2-vel múlta felül riválisát, és jutott a legjobb nyolc közé.

Nem sikerült ugyanez a Real Madridnak, amely sokáig reménykedhetett a Lyon ellen – ha másban nem, a hosszabbításban mindenképpen. A Bernabeu stadionban Cristiano Ronaldo már a 6. percben vezetéshez juttatta a spanyolokat, ám Pjanic a 75. percben egyenlített, s mivel az első találkozón 1–0-ás francia siker született, a vendégek készülődhetnek a következő körre. A Real Madrid pedig a BL legutóbbi öt kiírásából nem jutott tovább a nyolcaddöntőnél. A döntő ráadásul a Bernabeuban lesz, a Real Madrid nélkül.

3–1-re kaptak ki a magyarok

Az Európa Liga nyolcaddöntőiben Gera Zoltán Fulhamjét a Juventus, Juhász Roland Anderlechtjét a Hamburg győzte le 3–1-re.

Kikapott a Liverpool Lille-ben, továbbra is nagyon jól szerepelnek a német csapatok, és a pluszbírók ellenére újra volt kamubüntető, ezúttal Valenciában. Az Atletico 60 percet emberelőnyben játszva nem bírt a Sportinggal. Eredmények: Rubin Kazany–VfL Wolfsburg 1–1, Atlético Madrid–Sporting Lisboa 0–0, Lille–FC Liverpool 1–0, Benfica–Olympique Marseille 1–1, Panathinaikosz–Standard Liege 1–3, Valencia–Werder Bremen 1–1.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó