2010. március 11., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 36.-37. (899.-900.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szünetekkel a jobb koncentrációért!

Valószínűleg mindenki tapasztalta már tanulás közben, hogy egyszer csak nem bírja tovább. Összefolynak a szavak, a sorok, nem értjük, amit olvasunk, folyamatosan ásítozunk, bámulunk kifelé az ablakon, a gondolataink elkalandoznak stb. Az elterelődés oka az, hogy lecsökken a tananyag iránti érdeklődés, s ez már kevés ahhoz, hogy stimulálni tudja a szervezetünket.

Ha időben észrevesszük ezeket a jelzéseket, nyert ügyünk van. Beiktatunk a tanulásba kisebb szüneteket, pihenéseket, újra tudunk majd figyelni. Ha hosszú időn át, teljes erőbedobással kell tanulnunk (pl. egy témazáróra, vizsgára vagy épp a közeledő érettségire készülünk), akkor pedig főként fontos, hogy ne merüljünk ki teljesen.

Ha naponta nyolc órát szeretnénk tanulni, azt úgy tegyük, hogy kétszer négy órára bontsuk, s a kettő között tartsunk be egy-két óra szünetet. Ilyenkor ebédeljünk hosszabban vagy aludjunk egyet. De még a tanulási blokkba is iktassunk be kétóránként negyedóra, húsz perc kávészünetet, vagy egy frissítő zuhanyzást, esetleg mozogjunk egy kicsit. Rövidebb szünetet is érdemes beiktatni fél óránként, de ez maximum öt perc legyen. Álljunk fel a székből, nyújtózkodjunk, nyissuk ki az ablakot stb. Egy szünet annál értékesebb, minél inkább eltér az alatta végzett tevékenység a tanulástól.

A szünetben még más műfajú szövegeket se olvassunk, de a tévézés sem ajánlott. Érdemes inkább pihentetni a szemünket, s a zene is nagyon jó kikapcsolódás. Javallott még a már említett testmozgás és levegőzés mellett a relaxálás, a vízivás is.

Alvásba csak akkor "bonyolódjunk", ha be tudjuk tartani, hogy tényleg rövid lesz. Fél óra után már a mélyalvás állapotában vagyunk, ebből pedig nagyon nehéz visszatérni a tanuláshoz. Viszont ha a nagyobb pihenési szünetet alvással töltjük, akkor erősítjük a megtanultak rögzítését. Ez érvényes az éjszakai alvás előtt megtanultakra is.

Ha inkább ennél, figyelj oda, hogy tarts mértéket, mert ha tele lesz a hasad, nem jut elég oxigéndús vér az agyadba, s ez ellen ráadásul semmit sem tudsz tenni.

Ha már végképp semmi sem segít, képzeld magad elé, miért is tanulsz, mi szeretnél lenni. Vetítsd magad elé az álom-jövőképedet, s tudatosítsd magadban, hogy azért tanulsz, hogy így élhess!

Szabó Sándor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó