2010. március 11., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 36.-37. (899.-900.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Diploma díjmentesen

Tavaly az egyetemek és főiskolák végzős hallgatói negyven hrivnyát fizettek a diplomáért. Az előző kormány ugyanis figyelmen kívül hagyta a nyomdai költségeket. Így ezeket végül a diákokra terhelte.

Az idén azoknak a diákoknak, akik az államilag finanszírozott, tehát ingyenes helyeken tanulnak, a Miniszteri Kabinet által a napokban elfogadott rendelet értelmében állami költségen készítik el az okleveleket. Viszont ehhez az is szükséges, hogy végre elfogadja a parlament a 2010-es költségvetést. Ugyanez a rendelet azt is előírja, hogy a középiskolák és szakiskolák végzőseinek az érettségi bizonyítványért, illetve a szakdiplomáért nem kell fizetniük. Mihajlo Motilcsak, a megyei oktatási és tudományos főosztály vezetője kiemelte: egy középiskolás érettségi bizonyítványa az osztályzatokat tartalmazó melléklettel az államnak 35 hrivnya 40 kopijkájába kerül. Ha hiba csúszik, azaz elírás történik a dokumentumban, annak az újranyomtatási költségeit viszont már a megyei költségvetésből finanszírozzák. A tanulóval csak abban az esetben szabad megfizettetni a dokumentumot, ha elhagyja, illetve annak újrakiadását kérvényezi.

F. A.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó