2010. március 6., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 35. (898.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Az egyik tettes megfagyott

Néhány hete mariupoli otthonában vérbe fagyva találták az ötvennyolc éves Marija V.-t. A Doneck megyei településen villámgyorsan terjedt el a hír. A rendőrség nyomozócsoportja brutális kegyetlenséggel elkövetett emberölési ügyben indított nyomozást.

A rendőrségi szóvivő tájékoztatója szerint az áldozatot gúzsba kötve, súlyos bántalmazásból származó sérülésekkel, törött bordákkal találták. A nagy erőkkel megindított nyomozás kisvártatva két kárpátaljai férfi személyére szűkítette a gyanúsítottak körét. Az ötvenéves és huszonkilenc esztendős feltételezett tetteseknek azonban nyomuk veszett. Annyit tudtak róluk, hogy időről időre munkalehetőség után érdeklődve tűnnek fel Doneck megyében. A gyilkosság után azonban villámgyorsan felkerekedtek és elhagyták a régiót.

A mariupoli nyomozók kapcsolatba léptek ungvári kollégáikkal, akikkel közösen folytatták a gyanúsítottak keresését. Ennek eredményeként két heti nyomozói munkával sikerült elfogni a fiatalabb gyanúsítottat. Tet-testársát azonban holtan találták: részegen elaludt a nyílt utcán és megfagyott.

A letartóztatott fiatalemberről kiderült, hogy büntetett előéletű. Vagyon elleni vétségekért öt évet töltött börtönben. Itthon nem talált rendes munkát, nem is nagyon keresett. Az ország távoli szegletében próbált szerencsét, de ott sem sikerült elhelyezkednie. Valami pénzforrás után kutatva járta Mariupol utcáit, amikor a vakszerencse összehozta földijével, aki szintén munkát keresett.

A találkozás örömére meghívta élettársa lakásába újdonsült cimboráját. Pár palack vodkával felszerelkezve állítottak be az asszonyhoz, aki szívesen látta vendégül élettársa földijét. Asztalt terített és némi harapnivalót is készített. Az ital azonban gyorsabban fogyott, mint az étel. A palackok kiürültek, de a férfiak még szomjasak voltak. Pénzük azonban már nem volt.

Más megoldás nem lévén az asszonytól kezdtek vodkát és pénzt követelni, azonban elutasította őket. A két férfi ezt sértésnek vette. Ütni-verni kezdték a nőt. Védekezni próbált, de lefogták és a székhez kötözték. Ilyen kiszolgáltatott helyzetben kínozták tovább. Amikor elájult, a férfiak átkutatták a házat. De csak egy takarékbetétkönyvet találtak.

A bankszámláról sikerült leemelni húsz hrivnyát. Eladták továbbá a nő mobiltelefonját és arany nyakláncát. Összesen száz hrivnyára tettek szert. Éjszaka volt, amikor a már eszméletlen megkötözött asszonyt sorsára hagyva eltávoztak. A fiatalabbnak azonban eszébe jutott, hogy a sértett magához térhet és ellenük vallhat. Ezért visszatért a házba és kinyitotta a gázcsapot. Hajnalban egy nyugat felé induló vonatra szálltak.

A Kárpátalján letartóztatott gyanúsítottat átadták a Doneck megyei rendőröknek. Szándékos emberölés és rablás vádjával állítják bíróság elé.

B. Cs.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó