2010. március 6., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 35. (898.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Washingtonban népirtásként elítélték a török mészárlást

Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága 23–22 arányban elfogadott határozata népirtásként bélyegzi meg az örmények törökök általi, az első világháború alatti és utáni tömeges lemészárlását – tájékoztat a Népszabadság.

A határozat felszólítja Barack Obama elnököt, hogy az amerikai politikában ezentúl hivatalosan népirtásként hivatkozzanak az öldöklésre. Törökország tiltakozásul azonnal bejelentette, konzultációra hazahívja washingtoni nagykövetét. Recep Tayyip Erdogan kormányfő közölte, hogy elítéli a határozatot.

Az amerikai kormány előzőleg azt kérte a kongresszustól, ne fogadjon el határozatot a népirtásról, pedig Obama egyik kampányígérete éppen ennek kinyilvánításáról szólt. A Fehér Ház azt üzente a képviselőház külügyi bizottságának, hogy a szóban forgó határozattal megsértenék a szövetséges Törökországot. Hillary Clinton külügyminiszter személyesen beszélt telefonon Howard Berman demokrata párti bizottsági elnökkel, felhívta a figyelmét: a határozat elfogadása akadályozná a török–örmény kapcsolatok normalizálódását.

Berman válaszul közölte, a szavazást megtartják. Azt mondta, bár Törökország fontos szövetséges, semmi nem igazolja, hogy szemet hunyjon az örmény népirtás valósága felett. Hozzátette: Németország felelősséget vállalt a holo-kausztért, Dél-Afrika vizsgálóbizottságot hozott létre az apartheid ügyében, az Egyesült Államok "továbbra is küzd a rabszolgaságnak és annak az örökségével, hogy rettenetes módon bántunk az amerikai őslakosokkal", itt az ideje, hogy Törökország is szembenézzen az örmény népirtás tényével. Mike Hammer fehér házi szóvivő elmondta: Obama előző nap telefonált Abdullah Gül török elnöknek, kifejezte elismerését az örményekhez fűződő viszony normalizálását célzó erőfeszítéseiért.

Nancy Pelosi házelnök eddig nem foglalt állást az ügyben, azt mondta, megvárja a bizottsági szavazás eredményét. Így egyelőre nem tudni, mi lesz a határozat sorsa.

Az amerikai örmények évtizedek óta próbálják elérni: az amerikai kongresszus ismerje el, hogy az örmények törökök általi tömeges lemészárlása a XX. század első népirtása volt. Örmény vélemény szerint az Oszmán Birodalom szétesésekor a törökök tervezték meg és hajtották végre 1915 és 1923 között azokat a tömeggyilkosságokat, amelyeknek másfél millió örmény esett áldozatul. Ankara ugyan nem tagadja, hogy törökök megöltek örményeket, de csak 300 ezerre teszi a halálos áldozatok számát és nem ismeri hogy módszeres népirtás történt volna. Azt állítja, a keresztény örmények polgárháborús, etnikumközi összetűzésekben veszítették életüket.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó