2010. március 6., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 35. (898.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szombati színes
Ahol egy pillantás is törvény

Csendesen bandukolnak földig érő színes szoknyáikban Szőlősvégardó utcáin, s egymás között számomra érthetetlen nyelven beszélnek. A tábor holléte felől érdeklődöm. Kiderül: magyarul nem tudnak, ukránul is csak néhány szót. A tábort mindenesetre megértik. Széles taglejtéssel mutatják, menjek csak nyugodtan tovább, megtalálom.

Az oláh cigányasszonyok – mert róluk van szó – útbaigazítása helyesnek bizonyul. Az egyik utcába térve az ember lába mintha egy más, ősi cigány törvényekre épülő teljesen autonóm világ küszöbén lépett volna át. Egy szempillantás elég, hogy a rendkívül rossz útburkolat ellenére azt higgye az ember: az itt élők talán nem is ismerik a putri fogalmát. Úri negyed, egy kisebb Rózsadomb.

Néhány lépés megtétele után egy középkorú férfi állít meg. Minden foga arany. Cigányul érdeklődik, hová megyek. Bármit mondok, értetlenül ingatja a fejét. Végül ukránul kérdi: rendőr vagyok? Hiába mondom, hogy nem, újra felteszi a kérdést. És ekkor kimondom a varázsigét: cigánybíró. (A vajda szót nem ismeri.) Erre megenyhül a tekintete, és meglepetésemre magyarul sorolja: egy, kettő..., egészen addig, ahol a cigánybíró lakik. A bíró, az más! S nyugodtan továbbmegy.

Én is. Ám a többi ottlakó gyanúsan méreget. Úgy látszik, feltűnő itt az idegen ember, s ha megjelenik, azonnal működésbe lép valami belső ellenőrző mechanizmus.

A cigánybíró házához érve kiderül: a szőlősvégardói szlávok tájékoztatásával ellentétben nincsen vele szemközt kocsma, nem is biztos, hogy az övé a legnagyobb épület, őt magát nem Bogár Miklósnak, hanem Farkas Józsefnek hívják. No, sebaj. Beszédbe elegyedünk. Az anyanyelve mellett ukránul, oroszul és magyarul is jól beszél.

– Összesen mintegy kétezren vagyunk. Nyaranta Moszkvában és Szentpéterváron építkezéseken dolgozunk, emellett pedig bádogosmunkával és tetőfedéssel foglalkozunk. Kijevbe nem megyünk, mert ott nincs munka és nem olyan pénzesek az emberek, mint Oroszországban. Itthon csatornákat készítünk. Télen pedig abból élünk, amit nyáron kerestünk – mondja Farkas József. – Persze sokan vannak, akik megkeresik a pénzt, de nem tudják megtartani. Ők emiatt úgy élnek, ahogy régen. S van néhány fő, aki nem dolgozik sehol.

– Azok a magyarok, akik Kijevben vagy Moszkvában jártak, nemegyszer találkoztak kolduló cigánygyerekekkel. Kárpátaljáról vitték oda őket.

– Igen, de azok munkácsiak és beregszásziak. A mieink itthon vannak. 15–16 évesen, amikor már erősebbek, jönnek velünk dolgozni. Itt nem koldul senki. Aki kérni vagy lopni megy, az már nem ember.

A szőlősvégardói cigánybíró a Kárpátalján élőket nem tartja rendes cigányoknak, semmilyen kapcsolatuk nincs velük (csak a magyarkomjáti cigányokról beszélt elismeréssel). Az egyetlen kivételnek a Királyházán élők számítanak, illetve még Romániában vannak hozzájuk hasonlók. A határ miatt azonban kizárólag az előbbiekkel házasodnak, bár elmondása szerint ez sem olyan gyakori jelenség. "Azért, ha jót adnak, veszünk" – mondja nevetve.

A régi hagyomány szerint szüleivel a legkisebb fiú marad, a többieknek új otthont kell építeniük vagy vásárolniuk. Lány csak abban az esetben jöhet szóba, ha nincs fiúutód a családban. A családonkénti öt-hat gyerek már kevésnek számít, a nyolc-tíz az általános. Neki magának is egy fia és hat lánya van, jegyzi meg, s mindannyian a táborban élnek. Ugyanakkor elismeri, az állami támogatás ösztönzőleg hatott. Egyetlen asszony sem dolgozik. A gyerekekre vigyáz és az otthoni teendőket végzi.

– A népviselethez szükséges anyagot ukrán vállalkozók hozzák Törökországból – árulja el érdeklődésünkre Farkas József. – Szükség van rá, mert ezek az asszonyok ragaszkodnak hozzá, más ruhát nem hajlandók felvenni. Már a kislányokat is ilyenbe öltöztetik. Van egy asszony, aki hagyományos módon ruhát varr a kelméből, de a fiatalabbak is próbálkoznak.

E zárt világ egyik jellemzője, hogy a cigányok nagy része – a gyerekek szinte száz százalékban – csak anyanyelvén beszél. Farkas József szerint – a királyházaiakkal együtt – az eredeti cigány nyelven, amit más cigányok nem is értenek. Ha valaki zűrbe keveredik, a helyszínre érkező rendőrök azonnal hozzá fordulnak, ő pedig rendezi az ügyet. Többnyire azonban rendőrre sincs szükség. Pillanatok alatt rendet csinál, s nem tagadja: ehhez megvannak az emberei.

Mintegy nyolcvan százalékban hívők, jehovisták. Velük végképp nincs probléma, nem dohányoznak, nem isznak, még csak televíziót sem néznek. Van egy kis templomuk is, de most egy nagyobbat építenek. A pap és a presbitérium tagjai is közülük kerülnek ki. Az önkormányzat külön felcserközpontot építtetett számukra. Farkas József úgy véli, jó volna, ha egy iskolát is létrehoznának. A konyhájukat firtató kérdésemre elárulja: főve vagy sülve, de húst hússal esznek. Mindennap. "Látod, milyenek vagyunk?" – mondja nevetve.

Közben megérkezik a kolléga, elvégre az íráshoz fénykép is dukál. A cigánybíró egyetlen szavára a család otthon lévő tagjai egy másodperc alatt elhelyezkednek. Errefelé még a pillantása is törvénynek számít.

Tóth Viktor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó