2010. március 6., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 35. (898.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szerelem? Szerelem...!

A fürdőhelyen, ahol akkor a feleségemmel a szabadságunkat töltöttük, fölfigyeltem egy különös párra. Párra? Hát, valahogy az is volt, meg nem is.

A medencében napról napra megjelent egy értelmi fogyatékos csoport. Három gondozónő is velük jött. Húsz-valahány évesek lehettek az ápoltak; talán valami fiatalok számára létesített intézetből jöttek. Velük együtt fürdőztek a gondozónők is, ők sem igen haladhatták meg a három ikszet.

A vendégekből részvétet váltott ki, ahogy a gyengeelméjűek valami, inkább vigyorgáshoz hasonló mosollyal szájukon lubickoltak a bársonyos hévízben. Én pedig megpróbáltam belepillantani, hogy mi mehet végbe a bensőjükben, hogy ilyen kissé torz megnyilvánulást adnak amiatt érzett örömüknek, hogy most nekik is jut egy kis élvezet, amiben bizonyára ritkán van részük. Hát nyilván kissé ködösen érzékelik a környező világot, az agyukra boruló homályban pedig még intenzívebben világít az a kis örömsugár, amelyet mostani állapotuk áraszt. Elesettségükben is rokonszenvesek voltak.

Különösen az egyik göndör hajú fiatalember. Megnyerő arc, zavarosságukban is meleg tekintetű szemek. És – sehogy sem akar leválni az egyik gondozónőről, akit kolléganői Katinak szólítottak. A fiú pedig János névre hallgatott.

Nos, ha Kati bement a vízbe, János ott lubickolt mellette. Ha a gondozónő kiült a medence peremére, a fiatalember is nyomban ott termett mellette. Egy padon is együtt üldögéltek. És ha Kati fagylaltért ment, János is vele tartott, üdvözült arccal vette át a neki nyújtott málnaszínű édességet, átszellemülten nyalogatta, közben a patrónáját nézte, mintha nem az ostyakehelyből, hanem partnernőjéből származna az a jó, amiben most része van.

Hát: szerelmes volt Katiba.

Nagyon boldog lehetett, már persze a maga módján. És Kati mosolygó arcán azt láttam, hogy neki is kellemes ez a kis idill.

Vajon miért ragadták meg ennek a pislákoló értelmű fiatalembernek a feléje áramló meleg érzelmei? Ezt próbáltam kitalálni. Hát talán szakított vele a vőlegénye, és most jólesik az, hogy mennyire fontos ő egy másik férfinak (no, nem egészen annak). De lehet, hogy egyszerűen magányos, szeretetre vágyik, és ha csak ebben a formában kapja meg, hát az sem olyan nagy baj. És János? Talán fátyolos elméjével azt sem tisztázza maga előtt, hogy tulajdonképpen mit akar a gondozónőtől. De olyan jó, hogy Kati egyáltalán van, és ő mellette lehet.

Akárhogy is: hálás voltam Katinak, hogy nem igyekszik lerázni ezt a szerencsétlent, habár biztos, hogy nem őt képzeli lovagnak maga mellett.

És gyönyörködtem benne, hogy így, a komisz élet Robinson-szigetén, az adott keretek között, de mégis csak megvalósítják azt az örök emberi rendelést, hogy a nő a férfinak, a férfi pedig a nőnek a sorsa.

Szerelem?

Hát, voltaképpen valamilyen formában az.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó