2010. március 6., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 35. (898.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Tanácskozott a kárpátaljai reformátusság

Az élet mellett foglaltak állást 2009-ben a Kárpátalján élő magyar reformátusok, fejtette ki a Kárpátaljai Református Egyház közgyűlésén Zán Fábián Sándor püspök.

Mint hangsúlyozta, a megszorításokba, fenyegetésekbe nem beletörődve, nem megkeseredve reménységet és bizalmat hirdettek. Az egyház nem az elnéptelenedés, a kipusztulás mellé állt, hanem az élet mellé. Életet szán népünknek, gyermekünknek, nemzetünknek Kárpátalján. Fontos, hogy a közösség, a gyülekezetek és az egyház éljen, erősödjön, épüljön. Ez adja majd a megmaradást, a növekedést, a reménytelen helyzetben a reménységet, a támadásokban a bátor kitartást, a kételyek és kísértések idején azt a türelmet és hűséget, mellyel megmaradhatunk a 2010-es esztendőben is, fogalmazott.

Sikerült elindítani a Kárpát-medencei Református Oktatási Alapot, amellyel a diákokat a nemzet összetartására nevelik. Elismerően szólt a múlt évi május 22-i Alkotmányozó Zsinatról, amelyen sok kárpátaljai református fejezte ki, hogy fontos az összetartozás. Trianon után először fogott össze a Kárpát-medence magyarsága, bizonyságot téve arról, hogy összetartozik. A püspök értékelte a Nyugat-Európával fennálló kapcsolatot is. Fontos lépésként említette, hogy a németországi GAW segélyszervezetnek köszönhetően a Kárpátaljai Református Egyháznak ismét ösztöndíjas lelkipásztora lehet majd Lipcsében. Tovább javult az együttműködés a svájci HEKS-sel és az Angliai Egyesült Református Egyházzal.

Kiemelte a 2009-től újraindított, Orosz Magdolna és Taracközi Ferenc által kézbe vett Önkéntes Diakóniai Év program koordinálását. Az egyházi élet fontos részének nevezte a Küldetés című folyóiratot és az online rádiót. 2009-ben emléktáblákat állítottak, műemlékeket újítottak fel Beregszászban, Badalóban, Mezőkaszonyban és Munkácson, és megtörtént az alapkőletétel a Nagyberegi Református Líceumban. Elismeréssel szólt a presbiteri és a nőszövetség, az Iszákos Mentő Misszió és a KRISZ munkájáról, a csendesnapokról és -hetekről, a kórház-, az ukrán, a diák-, a cigány-, a szórvány- és a lepramisszióról, az egyházi ének-zene kultúra fejlődéséről.

KISZó-információ

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó