2010. március 2., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 32. (895.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szélrózsa
Megalázó támogatás

Szlovákiában az elmúlt két évben uniós támogatásból több mint 440 iskolát újítottak fel. Ám ebből mindössze tizennégyben oktatnak magyarul, öt pedig szlovák–magyar tannyelvű.

A teljes összegnek mindössze kevesebb mint négy százaléka jutott magyar iskolákra. Az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium szerint a pályázati elbírálásoknál nem az iskola tanítási nyelve, hanem a pályázatok minősége alapján döntöttek. A magyar önkormányzati vezetők és az iskolaigazgatók szerint viszont az elbírálás egyértelműen nemzeti alapon történt, abban szakmai szempontoknak helye nem volt.

Nincs egyetértés

Szerbiában március 9-én jár le a kisebbségi névjegyzékek összeállításának határideje. A magyarok rekord idő alatt összegyűjtötték a Nemzeti Tanács felállításához szükséges aláírást. Ezért azonban az öt magyar párt közül egyedül a VMSZ tett, a többieknek fenntartásaik vannak.

Erről volt szó Óbecsén, ahol négy párt képviselői egyeztető tárgyalásra gyűltek össze, eredménytelenül – tájékoztatott a DUNA Tv.

Az óbecsei párttalálkozót Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke és dr. Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke kezdeményezte. Céljuk az volt, hogy választ kapjanak arra a kérdésre, vajon legitim lehet-e az a nemzeti tanács, amelynek választási listáján nem szerepel minden magyar választó, hanem csak azok, akik önként jelentkeztek fel erre a listára. A két vendéglátó párt szerint nem a pártok vagy a közösség dolga elkészíteni a választók névjegyzékét, hanem az államé.

"A VMSZ-nek négy parlamenti képviselője van, próbálják meg ezt törvénymódosítással helyrehozni. Annál is inkább, mert ha a törvény utolsó szakaszában megváltoztatják a dátumot, ameddig le kell bonyolítani a választásokat, akkor az akár egy évet is jelentene. Tehát az kellene, hogy a belgrádi kripto soviniszta pártokat rákényszerítsék: fogadják el a demokratikus játékszabályokat" – mondta el dr. Páll Sándor, a VMDK óbecsei elnöke.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó