2010. február 27., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 31. (894.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Vilma és Irma

A cserfes ősungvári Irma néni és az Ugocsából elszármazott Vilma néni szokásuk szerint ismét előszeretettel köszörülik nyelvüket a politikusokon, szűkebb pátriánk közéleti személyiségein, ki nem hagyva semmilyen nemű napi hírt és jóízű zaftos pletykát.

– Haj-haj, Irmám, má' két napja igencsak ugrál a vérnyomásom, pedig a tablettamot is bekaptam. Mióta végignéztem a híradóba' az új elnök ingarumbácijóját, olyan izgalomba' vagyok, hogy csak csuda. Me' mán igencsak régen hozott lázba éngem így férfinép. Valamié' attu' tartottam, hogy az a fehércseléd má' megint kitaná' valamit, osztán, megint piru'hatunk ország-világ előtt. Meg' asztat is néztem, ahogy talpig feketébe' ő'tözve, a legfe'ssebb apre-hációs bíróság előtt gyászbeszédet tartott, vagy inkább a hattyúdalát éneke'te, miko' e'mondta a jó nép előtt, hogy bizoncsak rosszu' szavazott a polgárság negyvenvalahány százalékja. Hát osztán vajon a másik fele, amék meg ürá adta a voksát, az nem hibázott vóna, ha ü kerül megint a nyeregbe. Nem vót még elég e'aprehendá'ni az ország pénzit, és úszni az adóságokba'. A kisebbik dédonokám, amék most mate- matikusnak tanu', ki is számította, hogy na', ómama, magának muszáj lesz még száz évig élnie, mer' aszt a milliárdos kőcsönt csak akko' tuggyuk leghamarabb visszaadni, ha a pólyásoktu' kezdve az öregekig mindenki dógozik, és fizeti az államadót.

– Ejnye-ejnye, az a fiúcska biztos valamilyen kalóziskolában tanul, mert ennyire azért nem lehet a gödörben a mi drága Ukrajnánk. A blöff királynő, a Juliska, jó színésznő módjára kénytelen volt eljátszani, hogy mennyire odavan ezért az elszalasztott elnöki posztért. Gondolom a majdnem mindig fehérbe öltözött exlady a gyászruháját meg azért vette fel, hogy ezzel is szimbolizálja, egy gazdaságilag agonizáló országot hagy a háta mögött.

– Haj-haj, Irmám, azt biz'a. De most meg éngem az is izgat, hogy a nagy Don kit rak majd a mi kárpátajjasi gu-bernaturi székünkbe. Mer' hogy vége fele jár a tél, meg hát a havasi tájak is olvadoznak, osztán a kormányzók csillaga is lehullóba' van. Hű de szép kő'tőiesen mondtam. Jön a tavasz, na. Meg a garniturán is vá'toztatni kellesz. Azt mongya az én mindenlébe kanál, lüke vejem, hogy a kontyosrádió szerint megint Viktornak fogják híjni az új megyei vezetőt.

– Na, azzal meg mi baja van, drága Vilmám? Hát nem az kell nekünk egy vastag pénztárcájú bizniszmen, aki tud bánni a pénzzel? Aki ráadásul még lokálpatrióta is, mert üzletláncokat épített és munkát adott a sok embernek. Most meg mit néz rám ilyen görbén, én is abban a "színes" szupermarketben vásárolok, mint maga.

– Haj-haj, Irmám, hát éppen azé' bandzsitok nagyokot magára. A jó mutko' olyan penészes kenyeret vettem ott, hogy az én hőn imádott Ugocsámba még a malacoknak se mertük vóna a moslékos viderbe aprétani. Meg a sok lejárt szavatossági áruféle? Maga is panaszkodott, hogy ment a hasa az ott vett joghurtu'. Én az öreg paraszti eszemme' inkább azt tanácso'nám a mi fess elnökünknek, hogy nézzen mán jobban körü' egy kicsit, osztán azt a Ledidát se haggya figye'men kívü', mer' az egy szép ember. A helyettesek között meg lehetne mán csak a sok munkácsi.

– Ejnye-ejnye,Vilmám, maga már megint a külső alapján sorolja be a politikusainkat. Még jó, hogy nem magára bízzák a parlamentben a válogatást. Mert van egy sanda gyanúm, hogy a miniszterelnöki posztra azonnal a bankár szépfiút ajánlaná, a Tihipkót, pedig az Azarov se csúnya, ráadásul még okos is.

– Haj-haj, Irmám, maga nem vót valamék életébe' boszorkány? Hát pont rá gondo'tam. Meg én mán a miniszteri székeket is elosztottam magamba'. A pénzügyekér' felelősbe például magamot képze'tem e', mer' én, ahogy megkapom a kis nyögdíjamot, olyan takarékoson bánok minden kopijkáva', mint senki más.

– Ejnye-ejnye, Vilmám, magának a semmit kell beosztani, a miniszternek meg az egész ország pénzét. Még jó, hogy nem maga az ország kincstárának a kulcsárnője. De most jut eszembe, mi meg sem ünnepeltük az új elnök beiktatást, pedig itt lapul a szatyrom alján egy kis üveg borocska. Ha ezzel most átmennénk a Bélához, aki már végre belátta, hogy hibázott, amikor egy szélhámosnőnek drukkolt a szavazáson, biztosan jobb kedvre derülne. Hát még, ha a borocska mellé odatesszük a maga táskájából kikandikáló darab házikolbászt is, és a poharazgatás közben jókat harapunk belőle!...

F. Deák Netti

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó