2010. február 25., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 29.-30. (892.-893.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szőnyeg alá söpört sztori

A kárpátaljai magyar közéletben ugyancsak nagy vihart kavart Gabóda Béla ügye. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pedagógiát oktató tanáráról ugyanis kiderült: Magyarországon megfosztották tudományos (PhD) fokozatától.

Lapunk debreceni forrásból úgy értesült, hogy az intézkedés kiváltó oka az volt, hogy Gabóda Béla disszertációjáról és számos publikációjáról kiderült: azok nem a sajátjai, hanem mások munkáiból ollózta. Ezt követően a Debreceni Egyetem Doktori és Habilitációs Bizottsága – hivatalos kifejezéssel élve – visszavonta a tudományos fokozatot. Ezt a tanintézet honlapján is nyilvánosságra hozták.

Az ügyben számos kérdés fogalmazódott meg. Ezeket első ízben január 27-én szerettük volna feltenni az érintetteknek, ám miután számos próbálkozás sikertelen volt, február 1-jén e-mailen is eljuttattuk a beregszászi főiskola címére. Legnagyobb sajnálatunkra azonban ezek máig megválaszolatlanok maradtak. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke és Soós Kálmán rektor nem kívántak élni a lehetőséggel, holott nyilván nem csak a közvéleményt, hanem a szakmabelieket is érdekelte volna, hogy az eset után Gabóda Béla oktathat-e az intézményben, kívánnak-e vele szemben valamilyen szankciót életbe léptetni, vagy pedig szemet hunynak a történtek felett. Orosz Ildikó hallgatása még meglepőbb, hiszen a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökeként valamit illett volna mondania.

Ám erre nem került sor, az intézmény mindenesetre egy nyilatkozatot juttatott el lapunk címére.

"*Nyilatkozat*

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetését hivatalosan egyenlőre (sic!) nem értesítették arról, hogy a Debreceni Egyetem Doktori és Habilitációs Bizottsága, amely megítélte Gabóda Bélának a doktori fokozatát, visszavonta volna azt. Miután intézményünknek sem doktori fokozatok odaítélésére sem azok visszavonására nincs joga, amennyiben bármely tanárunk esetében ilyen eljárásra kerülne sor, és erről hivatalosan értesülünk, úgy a hatályos törvényeknek megfelelően fogunk eljárni, egyébként a nevezett személy a fokozatát Ukrajnában nem honosította.

Személyzeti Osztály"

E nyilatkozat azonban nemhogy a korábbi kérdésekre nem adott választ, újabbakat is felvetett. Elvégre ha korábban nemis, de az ügy nyilvánosságra kerülése után felettébb furcsa volt, hogy miért nem indított a kérdésben a főiskola vezetése belső vizsgálatot, s ha volt ilyen, miért nem hozták nyilvánosságra annak eredményét? Egyáltalán: kitől, miért vár valamilyen hivatalos értesítést, hiszen azt megkaphatták magától Gabóda Bélától is. Erre legjobb tudásunk szerint nem került sor, az érintett pedig elfelejtette értesíteni róla a beregszászi munkaadóját. Nem úgy a magyarországit. Kiderült, hogy Gabóda Béla a Szent István Egyetem Pedagógiai Kara Nevelés- és Társadalomtudományi Intézetének címzetes főiskolai docense volt. Dr. Lipcsei Imre, a kar dékánja lapunknak ugyanis elárulta, hogy az érintett januárban tájékoztatta a történtekről, ami után felbontották a munkaszerződését.

A főiskola nyilatkozata azért is az ügy szőnyeg alá söprésének tűnik, mivelhogy Turi Gábor, a Debreceni Egyetem Külső Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója lapunknak megerősítette: az egyetemnek nincs és nem is lehet nyilvántartása a fokozatot szerzettek munkahelyéről/munkahelyeiről, így tájékoztatási kötelezettsége sincs irányukba. A doktori fokozat esetleges jogosulatlan használata az érintett jogi felelőssége. Nehezen hihető, hogy ezzel a beregszászi főiskola vezetése nincs tisztában, azaz igencsak megmosolyogtató, hogy ennek ellenére (vagy éppen ezért?) egy olyan hivatalos értesítésre várnak, amiről nyilván tudják, hogy soha nem érkezik meg.

Miután január 27-e, illetve február 1-je óta kérdéseink megválaszolatlanok maradtak, az ügyet lezártnak tekintjük. Ugyanakkor reméljük, hogy a kárpátaljai magyar pedagógustársadalom nem zárja le. Hogy ez így van, jelzi: a Gabóda Béla körüli botrányról még mindig suttog Beregszász. Van, aki fel van háborodva, van, akit megbotránkoztatott, de olyan is akad, aki sajnálja a tanárt. Sokan véleményt nyilvánítottak, ki egy-két szóban, ki bővebben.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egykori diákja például – neve elhallgatását kérve – Gabóda egykori tanítványaként őszintén vallott a botrányról.

– Soha nem gondoltam volna a tanár úrról, hogy ilyesmit tesz – mondja. – Kavarognak bennem a gondolatok: tulajdonképpen sajnálom, de egyúttal el is ítélem. Tanárként mindig kiállt mellettünk, mindig számíthattunk rá. Nagyot csalódtam benne, hiszen csúnya dolog, ami kiderült róla. Tulajdonképpen már akkor sejtettünk valamit, amikor még a főiskolán tanultam. Ugyanis nyílt titok volt, hogy nemigen jön ki egyes kollégáival, mindig kiszivárgott ez-az. Egy biztos: emberként is kisebb lett a szememben. Szinte biztos vagyok abban, hogy önerőből is meg tudta volna csinálni, nem kellett volna ilyen megbocsáthatatlan eszközhöz folyamodnia.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan látja az ügyet egy mai főiskolás. A diktafonvégre kapott fiatalember elmondta, eleinte nem is foglalkoztak a dologgal, a tanár úr ugyanis nem lopta magát annyira a szívükbe, hogy érintve érezzék magukat vele kapcsolatban.

– Az biztos, hogy nagyon meglepett bennünket, ami kiderült róla – árulta el. – Már csak azért is, mert arroganciáját és önbizalmát tekintve bátorkodtunk megelőlegezni neki egyfajta olyan bizalmat, ami magától értetődik vele kapcsolatban, így nem feltételeztünk ilyesmit. Először "kicsapta a biztosítékot" a diákoknál, és mivel érdekes és fura személyiség, tanulótársaim örülnek, hogy jelenleg nem tanít.

– Ha a későbbiekben mégis tanítani fog, ugyanúgy fogtok rá tekinteni, mint addig?

– Bennem eddig is volt egyféle dac, tehát idáig sem álltam olyan közel hozzá. Ebből kifolyólag nem lesz sok változás. Ezután még kevésbé hiszek a szavának. Az arroganciája és az, ahogy a diákokkal viselkedett eddig is, minősítette őt, tehát tulajdonképpen ez alátámasztott egy minősítést.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó