2010. február 23., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 28. (891.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Vancouveri hírmorzsák

A grúz szánkós tragikus halála ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) féltávnál elégedett a vancouveri téli olimpiával. "Minden rendben zajlik. A versenyek fantasztikusak, a pályák és versenyhelyszínek kiválóak, illetve az olimpikonok kiszolgálása is magas színvonalú" – mondta Gilbert Felli, a NOB igazgatója.

* * *

Az eddig levett 1363 doppingminta közül valamennyi negatív eredményt hozott. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint február 4. óta 1040 vizelet- és 323 vérvizsgálatra került sor, általában számonként az első öt helyezettet és további két véletlenszerűen kiválasztott sportolót ellenőriztek.

* * *

Legszívesebben az ágyba is magával viszi a versenyeken használt puskáját Ole Einar Björndalen, a téli olimpiák történetének egyik legeredményesebb résztvevője, aki már Vancouverben is szerzett egy ezüstérmet. A legendás norvég sílövő azt mondta: ha felesége nem kíséri el az adott viadalra, a fegyverével alszik. Most, Vancouverben ugyanakkor a fegyver nélkül kénytelen álomra hajtani a fejét, miután biztonsági okokból az összes puskát az olimpiai falu egyik speciális helyiségében tárolják.

* * *

Már a negyeddöntőben létrejöhet az előzetesen sokak által a fináléba várt két csapat, a kanadai és az orosz válogatott összecsapása a férfi jégkorongtornán, így az egyik együttes érem nélkül marad. Az új lebonyolítási rend szerint a három csoport eredményeit összesítették, ez alapján pedig kialakult egy sorrend a 12 csapat között.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó