2010. február 20., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 27. (890.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A diszkóból lopni ment

Sorra érkeztek az autó-feltörésekről és -lopásokról szóló bejelentések a szolyvai rendőrségre. A rendőrök az esetek kivizsgálása közben jöttek rá, hogy valamennyi esetnek ugyanaz az elkövetője.

Az egyik bejelentést követően a helyszínre kivonult nyomozók nagy csődületet találtak. Mint kiderült, a szemtanúk közös erővel feltartóztatták és nyakon csípték a tolvajt. A huszonöt éves helybeli tagadta, hogy bármi köze volna a lopáshoz. Állítása szerint a szemtanúk összetévesztették valakivel. Az emberek azonban váltig állították, hogy a tettest fogták el.

Ezen a véleményen voltak a károsultak is. Az elkövető az oldalsó ablak betörésével hatolt be a járművekbe és elvitt belőlük minden mozdítható értéket: rádiót, zenegépet, pénztárcát, okmányokat.

A rendőrség végül házkutatást tartott a gyanúsítottnál, ahol megtalálták a bűncselekmények során eltulajdonított dolgokat. Ezt követően a fiatalember bevallotta, valamennyi aznapi autófeltörés hozzá köthető.

Amikor este a barátaival iszogatott, majd elment a diszkóba, még eszében sem volt, hogy autókat fosszon ki. A mulatság azonban nem bizonyult számára elég érdekesnek. Ezért valami kaland után nézett. Az útszélen parkoló személygépkocsik megmozgatták a fantáziáját. A Lada márkákat szemelte ki, mert azokban többnyire nincs riasztó. Az első próbálkozása sikerrel járt. Ezen felbuzdulva újabb autókhoz lépett oda és szedte ki belőlük az értékeket.

Már a sokadik járművet törte fel, amikor elhagyta a szerencse. A tulajdonos ugyanis éppen akkor lépett Ladája mellé, amikor a fiatalember az autórádió kiszerelésével bajlódott. A férfi fellármázta a környéket és hívta a rendőrséget. A tolvaj a kavarodásban megpróbált elinalni, de nem jutott messzire. A tömeg utolérte és átadta a rendőröknek.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó