2010. február 20., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 27. (890.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Alma mater: kiről nevezzelek?

Kárpátalján számtalan magyar oktatási intézmény nem hivatalosan viseli a magyar történelem jeles alakjainak nevét. Így többek között a sislóci iskola Dobó István, az eszenyi Bocskai István, a csapi Szechenyi István nevét vette fel, ám egy korábbi miniszteri rendelet alapján hivatalosan máig sem használhatják azt.

Tavaly óta a tanintézetek ismét kérelmezhetik a névadást, tudtuk meg Mihajlo Motilcsaktól. A megyei oktatási és tudományos főosztály vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, 2004-ben az oktatási tárca felfüggesztette az Oktatási intézmények névadásának menetét, ami 2009-től új szabályozás szerint ismét működik.

– Milyen iratok benyújtása szükséges ahhoz, hogy egy tanintézet felvegye valamelyik történelmi vagy közéleti személy nevét?

– A folyamat a következőképpen zajlik: A kérelmező iskola egy, a pedagógusi tanácsülésen elfogadott határozat alapján előbb benyújtja kérelmét az adott városi (járási) közigazgatás oktatási osztályához. A következő tanácsülésen azt elfogadják, majd az ott született határozatot elküldik a megyei közigazgatáshoz, tehát hozzánk, a megyei oktatási és tudományos főosztályhoz. A határozathoz mellékelni kell a választott történelmi személy életrajzát, az iskola alapszabályát és történetét. A dokumentumokat négy példányban kell benyújtani. Ezek közül hármat Kijevbe továbbítunk – az oktatási tárcához, az igazságügyihez és a pénzügyiminisztériumhoz –, majd azok jóváhagyása után a Miniszteri Kabinet elé kerül, mely végül is engedélyezi, esetleg elutasítja a névadási kérelmet – mondta Motilcsak.

Arra a kérdésünkre, feltétel-e, hogy a választott történelmi személy valahogyan kötődjön szűkebb pátriánkhoz, a főosztályvezető kifejtette, ez nem alapvető szabály, viszont ajánlatos. Tavaly az Ökörmezői Mizshirjai Középiskola nyújtotta be kérelmét, hogy felvegye Augusztin Volosin nevét és pozitív elbírálást kapott. Ebben egyébként az is közrejátszott, hogy tavaly méltatták a Karpatszka Ukrajnával kapcsolatos évfordulót.

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó