2010. február 18., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 25-26. (888.-809.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kulcslyuk
"...nem vagyunk egyedül a világegyetemben"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

Rovatunk mai vendége Picur Zoltán alkotóművész, fotóművész dizájner.

– Nem egyszerű meghatározni, melyik művészeti ágat is képviseli, hiszen alkotásai mindennapi használati tárgyakból, kiselejtezett alkatrészekből vagy éppen hímes tojás felhasználásával készülnek.

– Egy kicsi valóban van mindenből. Talán a formatervezés a legmegfelelőbb meghatározás. Divatos szóval élve dizájner vagyok, bár eredeti szakmám a dekoratőr.

– Űzte is ezt a mesterséget?

– Közel 30 évig voltam az ungvári kereskedelmi vállalat vezető művésze. Kirakatok, kávézók, művelődési házak, éttermek belső terének kialakítása volt a feladatunk.

– A szovjet éra nem az a kor volt, amikor a kreatív gondolkodású, formabontó művészek kibontakozhattak volna. Miként élte túl ezt az időszakot?

– Nehezen, hiszen akárcsak a művészek többsége, én is szerettem volna valamivel kiugrani, egyedit alkotni. Ám amikor néhányszor az ember fejére koppintanak, rádöbben, hogy jobb, ha visszafogja magát. A politika még a dekoratőrök kezét is megkötötte. Minden elképzelést jóvá kellett hagyatni, az esetleges változtatásokat sem lehetett egyeztetés nélkül végrehajtani. Olyat, mint a női fehérnemű, nem is volt szabad kihelyezni a kirakatba. Egy alkalommal – minden hátsó gondolat nélkül – háromágú fát használtam dekorációnak. Másnap megjelent egy veterán és követelte, hogy tüntessük el, mert abban önkényuralmi jelképet vélt felfedezni. Végül abban egyeztünk meg, hogy megtoldom még egy ággal.

– Megtörtént már, hogy valamelyik kompozíciójában a néző nem azt látta, amit ön?

– Természetesen. A célom nem az, hogy ráerőszakoljam a véleményemet másokra, hanem megmozgassam az emberek fantáziáját, gondolkodásra késztessem őket. Ezért nem is szeretek címet adni a munkáimnak.

– Mit szeretne elérni azzal, hogy iskolában és kórtermekben állította ki a tárgyait?

– Mivel egyre többet hallani az úgynevezett art terápiáról, ezért úgy gondoltam, teszek egy kísérletet. A hetekig fekvő betegek legtöbbször csak a négy falat nézik. A tárgyak viszont lekötik a figyelmüket, gondolkodásra késztetik őket, s ezzel talán a gyógyulásukat is elősegítem. Pozitív visszajelzéseket kapok. Az iskolákban pedig a gyerekek fantáziáját mozgathatják meg a kiállított tárgyak, és talán kedvet kapnak az alkotáshoz.

– Kinek mutatja meg először az elkészült alkotást?

– A feleségemnek. Ő az első kritikusom, bár nem szakmabeli. Zenetanárnő.

– A gyerekei is kapcsolatban vannak a művészettel?

– A lányom dekoratőr, Kijevben él. Ő már a szakma modernebb változatát, a komputeres lakberendezést gyakorolja. A fiam közgazdász. Van két unokám, az idősebbiknek, úgy tűnik, érzéke van a művészethez.

– Műveinek visszatérő témája a világűr. Hisz a földönkívüliekben?

– Igen, meg vagyok róla győződve, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben. Abban is biztos vagyok, hogy egy másik civilizáció kísérleti egyedei vagyunk.

– A régi tárgyakba új életet lehel. Mi a véleménye a reinkarnációról?

– Az már bizonyított tény, hogy az ember többször él ezen a világon, csak más testben.

– Tudja ön mi vagy ki lehetett előző életében?

– Nem, ezen még nem gondolkodtam. Ezt egy ezotériában jártas ember ki tudná deríteni.

– Ezek szerint hisz a jóslatokban is?

– Abban hiszek, hogy vannak különös képességgel megáldott emberek. Ez nem jelenti azt, hogy mindent készpénznek veszek, amit jóslás gyanánt mondanak. Igaz, nem jártam még jósnál. Úgy vélem, az ott hallottak rányomnák bélyegüket a további életemre és befolyásolnák minden cselekedetemet, elveszíteném ítélőképességemet.

– A munkáiból árad a dinamika. Valamennyi mozog vagy hangot ad. Ez önre is jellemző?

– Egy percig sem tudok munka nélkül lenni. Kényszert érzek, hogy csináljak valamit, lefoglaljam magam.

– Álma, terve?

– Mint minden művész, én is szeretnék egy saját kis kiállítótermet vagy inkább múzeumot, ahol elhelyezhetném a munkáimat, mely állandóan fogadhatná a látogatókat.

Varga Márta

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó