2010. február 18., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 25-26. (888.-809.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szempont
Megszállók vagy internacionalisták?

Huszonegy esztendeje, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyta az afganisztáni hadszínteret, ahova az akkori rendszer parancsolta őket. Több mint tízezren vesztek oda, közöttük 54 kárpátaljai. Az értelmetlen háború a hazatérteken is súlyos testi és lelki sebeket ejtett.

– Önként ment az afgán pokolba?

– 29 évvel ezelőtt pontosan egy év és két hónapot tartózkodtam Afganisztánban sorkatonaként. Parancsot teljesítettem. Végtelenül hosszú hónapok voltak azok. Amikor megtudtuk, hogy a mi alakulatunkat Afganisztánba küldik, megijedtünk. Ez március végén történt. Április 12-én, hajnali két órakor az Amu-Darja feletti hírhedt vashídon gyalogoltunk be a rettegett helyre.

– El lehet felejteni az átélt borzalmakat?

– Sohasem. Tizenkilenc éves voltam akkor, és féltem a haláltól. De ott ez senkit nem érdekelt: volt egy feladat, amit bármi áron végre kellett hajtani. És a 18-19 éves fiatalok testközelből ismerték meg a vér szagát. Voltak erősebb és gyengébb idegzetűek. Én azt hiszem, a gyengébbek közé tartoztam. Édesanyám nagyon féltett. 1981-ben tértem haza. A bolondok házába akartak bezárni, mert annyira ideges, ingerült voltam. Egy rossz szót nem lehetett hozzám szólni. Ám volt egy idős kőműves bácsi, aki azt mondta: "Fiam! Legalább egy fél évig minden reggel hideg vízben mosakodj. Hidd el, sokat fog használni". Szót fogadtam. Napról napra nyugodtabb lettem, elmúlt a feszültség, az idegesség. Mind a mai napig hálával emlegetem őt. Viszont az emlékek megmaradtak. Azokat lehetetlen kitörölni.

– Megszálló sereg katonája volt, vagy internacionalista küldetésben vett részt?

– Lehet hogy fura, de küldetésnek tartom. Szovjet katonaként nem éreztem magam megszállónak. Sőt! Utakat, hidakat, iskolákat, lakóházakat építettünk.

– Ma is elmenne Afganisztánba, ha felkínálnák a lehetőséget?

– A világ összes pénzéért sem.

H. Cs.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó