2010. február 13., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 23. (886.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szokjunk az érdekeinkhez

Az elnökválasztás lezárta a kampányt, és megnyitotta a mérlegvonás időszakát. Sok mindent sokféleképpen lehet magyarázni, de egyvalami tény: a magyarlakta településeken – Ungvárt és Munkácsot, illetve a Rahói járást nem is számítva – Viktor Janukovics közel ötvenezer szavazatot kapott. Ő volt az egyedüli jelölt, aki írásban vállalta közösségünk legnagyobb gondjainak orvoslását.

Az emberek voksukkal félremagyarázhatatlanul jelezték, milyen országban nem szeretnének élni, és hogy milyenben igen. Többek között nemet mondtak az ukrán nacionalizmusra, a nemzetállam kiépítésére, és igent az anyanyelvű oktatásra, a magyar nyelv hivatalossá tételére regionális szinten.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy voltak olyan, többségében vagy részben magyarlakta községek, ahol a jelenlegi kormányfő nyert. Ilyen az ungvári járási Palló, Császlóc, Korláthelmec, Homok, Koncháza, az egykor Mária Terézia megkoronázására is nemet mondó Ugocsában Mátyfalva, Fancsika. Összességében a magyarlakta vidékeken Julija Timosenko majd’ húszezer szavazatot kapott.

A miértre nem tudom a választ, arra pedig gondolni sem merek, hogy ezek az emberek egyetértenek például a magyar iskolák ukránosításával. Mint ahogy arra sem találok magyarázatot, hogy a magyarlakta falvakban egyes pedagógusok miért állnak le az utcasarkon, hogy Julija Timosenko mellett agitáljanak, vagy miért vállalják a választási bizottsági tagságot a BJUT színeiben? Érthetetlen, hiszen ezzel azt kiáltották a világba, vagy éppen csendesen sugallták: nincs szükség anyanyelvű oktatásra, egyetértenek a narancsos irányvonalú oktatáspolitikával. Szerencsére ők voltak kevesebben.

A választás legfontosabb konzekvenciája talán az, hogy a kárpátaljai magyarság túlnyomó többsége az érdekei szerint döntött. Egy kívülálló számára bármennyire is természetesnek tűnhet az ilyesmi, tudjuk, nem volt ez mindig így. Jó lenne hozzászokni.

Tóth Viktor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó