|
Győztes gondok
A nem hivatalos végeredmény szerint a 2010-es elnökválasztást Viktor Janukovics nyerte. Hogy mennyire kiélezett volt a küzdelem, azt a viszonylag kis különbség is jelzi, s bizonyítja, azoknak lett igazuk, akik úgy vélekedtek, hogy a második fordulóban gyakorlatilag minden egyes voksnak súlya lesz.
Az eredmény tükrében elmondható: Ukrajna a változást választotta. Ám az is konstatálható, hogy a politikai, társadalmi törésvonalak megmaradtak. Úgy tűnik, immár nem csupán földrajzilag szakadt ketté az ország, politikailag is élesedett a szembenállás, s jól láthatóan kirajzolódott a tömbukránság és a nemzetiségek által sűrűbben lakott régiók közti érdekkülönbség is.
Mindezek fényében igen szimpatikus volt Viktor Janukovics első reakciója, aki miután megköszönte a rá adott voksokat azonnal megszólította azokat is, akik az első fordulóban más jelöltre, most pedig Julija Timosenkóra szavaztak. A győztes kifejtette: az egész Ukrajna, valamennyi polgár érdekében kívánja ellátni az államfői teendőket.
Persze naivitás lenne azt hinni, hogy ez a kijelentés egy csapásra feloldja az ellentéteket. Viszont a szándék, a gesztus főleg Timosenko ellenséges megnyilvánulásai tükrében tiszteletre méltó. Az is bizonyos, hogy az új elnök kemény csatákkal terhelt nehéz időszak előtt áll. S most nem is a beiktatásáig előtte álló hetekre gondolok, hanem az elkövetkezendő esztendőkre. A kelet és nyugat közti ellentét csillapítása, a nacionalizmus térhódításának megakadályozása, a reményüket vesztettek aktivizálása mellett, pontosabban mindezek érdekében talpra kell állítani a romokban heverő gazdaságot, stabilizálni a pénzügyi helyzetet, vissza kell szerezni Ukrajna megtépázott nemzetközi tekintélyét, s a megannyi szociális gondot, bajt még nem is említettem.
A kárpátaljai voksolásnak is vannak tanulságai, s magyarságszempontból remélhetőleg lesznek pozitív következményei.
Tény: a megyében Julija Timosenko majdnem megduplázta első fordulós produkcióját, Viktor Janukovics itteni győzelméhez az sem volt elég, hogy több mint hatvanezer szavazattal javított korábbi eredményein. Ám ez a helyi politikai viszonyok ismeretében borítékolható volt, mint ahogy egyebek mellett az első forduló tapasztalatai alapján az sem meglepő, hogy nálunk volt a leglanyhább a szavazói kedv. Ezen még az amolyan titkos fegyverként emlegetett Viktor Baloga akció sem változtatott, pedig az ismert kárpátaljai politikus (korábban a megye és az elnöki titkárság vezetője is volt) személyre szóló levélben buzdított a részvételre.
Ami a kárpátaljai magyarságot illeti, a rendelkezésre álló adatok arról tanúskodnak, hogy követték az első forduló logikáját, s kiálltak a nemzetiségek érdekeit felvállaló Viktor Janukovics mellett. Ami egyben azt is jelenti, hogy a semlegességre buzdító KMKSZ-es retorikán az UMDSZ mozgósítása kerekedett felül.
Horváth Sándor
|