|
Szempont
Minden ruszin szeparatista?
A kárpátaljai ruszinság évtizedek óta küzd a puszta fennmaradásért és nemzetként való elismeréséért. Úgy tűnt, hogy az ország függetlenné válását követően feléledt a remény. Csakhogy azóta sem történt semmi, megnyilvánulásaikra rendre rásütik a szeparatista bélyeget.
| |
Jevhen Zsupan megyei képviselő, a Ruszin Néptanács elnöke.
|
Önök egy olyan verset szeretnének Kárpátalja himnuszául, mely sokak nemtetszését váltotta ki.
Ez a himnusz fejezi ki leginkább a történelmi valóságot. Ráadásul volt egy döntése a megyei tanácsnak, amit sokan támadnak ugyan, de semmissé nem tehetik. Csak a megyei tanács ülésszaka dönthet az elvetéséről vagy megerősítéséről.
Nem tart attól, hogy a himnusz is a megye zászlajának sorsára jut?
Mit válaszoljak erre? A zászlóról is egy éven át folyt a vita. Valóban úgy nézett ki, hogy a mi javaslatunk, vagyis a ruszin nemzeti színek kerülnek elfogadásra. Végül kijátszottak minket és egy egész más változatot fogadtak el.
A hivatalos adatok szerint a ruszinok lélekszáma a megye összlakosságához képest elenyésző. Ilyen helyzetben nem felelőtlenség-e a saját akaratukat erőltetni?
Nem vagyunk kevesen. Ám az államgépezet gőzerővel dolgozik ellenünk. Nagy nyomás nehezedik ránk. A nemzetbiztonsági szolgálat is lejáratásunkon munkálkodik. Ezért sokan egyszerűen félnek vállalni nemzetiségüket. Pedig mi nem törekszünk senkivel konfrontációra. Csupán az igazunkért, jogainkért harcolunk.
Mégis minden megnyilvánulásukra rásütik a szeparatista jelzőt.
A sokat emlegetett népszavazáson a megye lakosságának 78 százaléka szavazott az Ukrajnán belüli ruszin autonómia mellett. Akkor ezek az emberek mind szeparatisták?
Miért nem szövetkeznek a többi nemzeti kisebbséggel?
Történtek erre kísérletek. Megalakítottuk a nemzetiségi kerekasztalt, ami reményt ad a jövőre. Igaz, tizennyolc éve reménykedünk hiába. Talán ha jön egy új elnök...
B. Cs.
|