2010. január 28., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 13.-14. (876.-877.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kulcslyuk
"...humorral mindent könnyebb elviselni"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Marcsák Zita, a Homoki Általános Iskola igazgatóhelyettese.

– Matematikatanári diplomával a zsebében nem pedagógusként kezdte a pályáját, turistakísérő lett és tolmács. Hogy is volt ez?

– Két évig valóban az Inturiszt Utazási Iroda alkalmazásában dolgoztam és magyarországi turistacsoportokat kísértem az egykori Szovjetunió területén. Beutaztam velük minden köztársaságot. A múlt század nyolcvanas éveiben nagyon sok frissdiplomást alkalmazott az Inturiszt, rengeteg csoportot fogadtunk a szomszédos országokból. Fiatalok voltunk, érdekes volt a feladat: ismerkedni a számunkra idegen kultúrákkal, emberekkel. Mondanom sem kell, számos komikus, illetve kevésbé humoros kalandban volt részünk. Személy szerint nekem is több ilyen esetem volt, amire így, húszvalahány év távlatából már kellemes visszaemlékezni.

– Kalandos dolgok, említsünk meg belőlük néhányat...

– Moszkvában történt. Az egyik magyarországi turista elveszítette az útlevelét. Nem tehettem mást, ott kellett maradnom vele a fővárosban, míg a nagykövetség ki nem állított számára egy ideiglenes útiokmányt. Igen ám, csakhogy a csoportomból a többieket – és ez negyven fő – biztonságban haza kellett juttatnom, hiszen értük is én feleltem. Nos, felültettem őket a repülőre, a lelkükre kötöttem, hogy nem vesznek el, jól viselkednek, és szerencsére mindenki épségben hazaért. Én meg három napig futkostam az iratok után a figyelmetlen turistámmal. Egy másik alkalommal, ez Közép-Ázsiában történt, a repülőnk homokviharba került, és mivel a szamarkandi repülőtér nem tudta fogadni a gépünket, átirányították Buharába. Három napig tartott a vihar. A csoportommal egy napot a reptéri váróteremben töltöttünk, a többit pedig egy szállodában kuksolva.

– Vészhelyzetben nem tör ki pánik a turisták között? Mit tud ilyenkor tenni egy tolmács?

– Különbözően reagálnak. A homokviharba került repülőn például nagyon sok emberen tört ki az ijedtség. Szerencsére életvidám természetű vagyok, így mindig sikerült megnyugtatnom őket. Hogy közben én, belül, mit éltem át, az egy másik lapra tartozik. Az adott helyzetben azonban azonnal kell dönteni, meg kell nyugtatni az embereket. Nagy lélegzet, széles mosoly, kis tréfálkozás, egy-egy kedves szó a turistákhoz és mindenki elcsendesedett. De nemcsak a repülőn fordult elő ilyesmi. A volgai hajóutunk is számtalan kalanddal járt. Szóval soha nem unatkoztunk... Ennek ellenére egy frunzei utunkon, mikor a repülőnk légzsákba került és majdnem lezuhantunk, megfogadtam, hogy ezt nem csinálom tovább. Előbb Koncházán tanítottam az alsó osztályokban, majd rá egy évre Homokra kerültem matematikatanárnak. Huszonkilenc éve vagyok pedagógus.

– A tizenöt köztársaságból melyikbe kísérte legszívesebben a külföldieket?

– A balti országokba. Talán a mienkhez hasonló mentalitásuk miatt, talán azért, mert az észtekkel ugyanabba a finnugor nyelvcsaládba tartozunk, talán mert csupa kedves emberrel találkoztam, ma már meg nem mondanám.

– Egy tolmácsnak azonnal kell fordítania a szöveget, nincs ideje belenézni a szótárba. Előfordultak ferdítések?

– Hogyne. A Szentpétervári Izsák Székesegyházban van egy gyönyörű, Máriát ábrázoló vitrázs, egy üvegkép. És az egyik magyarországi tolmács hirtelenjében az isten anyja helyett úgy fordította le, hogy ez az anyja istene. Ugyanebből a múzeumból egy másik történet. A Föld tengely körüli forgását igazoltó műszert, a Foucault-ingát a fordító így mutatta be: "És íme, Foucault lógója." S még hosszasan lehetne sorolni a humoros történeteket.

– Nagy pecás hírében áll, egyszer horgászversenyt is nyert. Mekkora volt a legnagyobb fogása?

– A családdal együtt fogtuk a három és fél kilós pontyot, így ez a trófea közös érdem. Azon a bizonyos horgászversenyen pedig csupa női versenyző indult és úgy tűnt, aznap nekem volt a legnagyobb szerencsém.

– Mivel foglalkozik még szabadidejében?

– Három férfi van a családomban, a férjem és a két nagyfiam, tehát nem sok szabadidőm marad. Szeretek főzni, és ők tudják, hogyha este tízkor palacsintát kérnek, én azt is hajlandó vagyok nekik megcsinálni. Aztán ott a kerti munka, a háztáji. Ami kevéske időm még marad, azt a kézimunkázásra fordítom vagy olvasok.

– Minek örül a legjobban?

– Ha megdicsérik a főztömet.

– Mi tudná elvenni a mindig jó kedvét?

– Talán ha a családommal történne valami szomorú, bántó dolog. De nem vagyok haragtartó. Nyitott, őszinte embernek tartom magam. És így, az évek múltával talán bölcsebb is lettem. Rájöttem, hogy humorral mindent könnyebb elviselni.

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó