2010. január 28., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 13.-14. (876.-877.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Botrány a főiskolán

Magyarországon megfosztották tudományos (PhD) fokozatától Gabóda Bélát, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pedagógiát oktató tanárát.

Az intézkedés oka az – tudtuk meg megbízható debreceni forrásból, aki neve elhallgatását kérte –, hogy Gabóda Béla disszertációjáról és számos publikációjáról kiderült: azok nem sajátjai, mások munkáiból "ollózta" ki, magyarán lopások. Ezt követően a Debreceni Egyetem Doktori és Habilitációs Bizottsága hivatalos szakkifejezéssel élve visszavonta (mint a honlapon is megtekinthető), azaz elvette fokozatát.

Forrásunk megjegyezte: hála Istennek, ez nem gyakori jelenség, s amennyiben mégis megtörténik, azt szankcionálják. A visszavonás mellett például olyan következménye is van, hogy Magyarországon a jövőben nem szerezhet tudományos fokozatot.

Az ügyben telefonon próbáltuk elérni dr. Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, illetve dr. Soós Kálmán rektort. Arra lettünk volna kíváncsiak, hogy az eset után Gabóda Béla oktathat-e az intézményben, illetve hogy kívánnak-e vele szemben valamilyen szankciót életbe léptetni, vagy pedig szemet hunynak a történtek felett? Emellett az is érdekelt volna minket, hogy Orosz Ildikó a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetőjeként hogyan értékeli a történteket, ami igencsak beárnyékolja a magyar pedagógustársadalom jó hírét. Különösen annak fényében, hogy – a KMPSZ honlapja szerint – Gabóda Béla a szövetség beregszászi járási szervezete ellenőrző bizottságának tagja, illetve ellenőrző bizottsági tag a megyei elnökségben is.

Többszöri próbálkozásunk azonban sikertelennek bizonyult. A titkárság tájékoztatása szerint Orosz Ildikó elfoglalt, Soós Kálmán pedig nem volt a hivatalában, így nem tudtak kérdéseinkre reagálni. A titkárnő elkérte szerkesztőségi telefonszámunkat és megígérte, hogy amint alkalmas lesz, visszahívnak. Lapzártánkig erre nem került sor.

T. V.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó