2010. január 26., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 12. (875.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Ázsiában rajzolják újra a gazdaság világtérképét

Alaposan megváltoznak a világ gazdasági erőviszonyai a következő két évtizedben: Kína már 2020-tól átveszi a vezető pozíciót az Egyesült Államoktól, míg Európában a németeket maguk mögé utasító oroszoké lesz a főszerep 2030-tól – derül ki a Pricewaterhouse-Coopers (PwC) középtávú előrejelzéséből. A Világbank hivatalos GDP-adataira és a tanácsadó cég saját következtetéseire támaszkodó prognózis szerint a hét ipari nagyhatalom csoportját, a G7-et 2019-ben utoléri a feltörekvő országok alkotta hetes fogat, az E7, azaz Kína, India, Brazília, Oroszország, Mexikó, Indonézia és Törökország. A tanulmány szerint ez a hetes fogat állva hagyja majd az egykori nagyokat, s 2030-ra már 30 százalék lesz a különbség a két csoport gazdaságának összesített teljesítménye között – írja elemzésében a Népszabadság.

John Hawksworth, a PwC vezető közgazdásza emlékeztetett arra, hogy 2000 elején a G7-országok teljesítménye még több mint a duplája volt a feltörekvőkének, ám ez az előny szélsebesen olvadt az elmúlt évtizedben. Ebben főként a fejlettebb gazdaságokat sújtó válság is a feltörekvők kezére játszott, ennek köszönhetően az év végére 35 százalékra szűkül a rés.

Kína mellett különösen India domborít majd nagyot a következő években, fejlődési üteme még fő ázsiai vetélytársáét is felülmúlja. India az ezredfordulótól számított három évtizeden belül 3-ról 9 százalékosra srófolja fel saját részarányát a világ GDP-jében. Ennek 60 százalékát – ahogy most is – a "négy nagy játékos", azaz az Egyesült Államok, az EU, Kína és India adja össze, csak az arány tolódik el radikálisan Ázsia javára. Kína lendülete 2020 tájékán hagy alább, elsősorban a nyugdíjba vonuló százmilliók csökkenő fogyasztása következtében. Itt tehát visszaüt majd az "egy család – egy gyerek" modell.

A PwC kutatói külön kiemelik a villámléptekkel felfelé törő Brazíliát, amelynek a következő hat évben kétszer is módja lesz megmutatni a világnak, mit tud, meddig jutott. A dél-amerikai ország 2014-ben labdarúgó-világbajnokságot, 2016-ban pedig nyári olimpiát rendezhet, ami gigantikus beruházási hullámot hoz magával. Hasonlót, mint amelynek az eredményeit a 2008-as pekingi olimpián csodálhatta meg a világ. Az oroszoknak ugyan csak a 2014-es szocsi téli olimpia jutott, de az ország európai energetikai szuperhatalomként enélkül is fejlődőképes. Olyannyira, hogy 2030-ban már velük kezdődik az európai országok erősorrendje. A globális rangsort Kína vezeti majd, az Egyesült Államok és India lesz a két dobogós, Japán, Brazília, Oroszország, Németország, Mexikó, Franciaország és az Egyesült Királyság áll a sorban.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó