2010. január 23., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 11. (874.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Az ismeretlen nő arcképe

Az öreg, özvegy tanár repülőtisztfia elesett a háborúban, és így most, hogy utód nélkül halt meg, házát, minden ingóságát egy unokaöccsére hagyta. Annak meg jól jött az örökség, épp családalapításra készült, örült, hogy a nagybácsi neki szánta a kis villát, állást vállalt ebben a városban, és nyomban be is költözött. És ismerkedett új otthonával, hiszen hosszú évekkel ezelőtt járt itt utoljára.

A bácsinak színvonalas – és talán értékes – képei voltak. Ezeket élvezettel nézegette. És ni csak, a festmények között egy fénykép. Fiatal, igen szép arcú nő. Vajon ki lehet? Távoli rokon? A közelebbieket ismerte. De ha távoli, miért került a falra? A kép paszpartuján ott volt a fényképész szignója: név, város, dátum. A név ismeretlen. A város: Ungvár. Hol is lehet? Az év: 1944. Ezek a meghatározások nem mondtak semmit a modellről. De miért is akarja megtudni, hogy ki az? – tűnődött az unokaöcs. Furcsa. És valahogy zavarta is, hogy a széparcú nő belefészkelődött a gondolataiba.

* * *

Gellért pilótazászlóst hirtelen vezényelték el Ungvárról. Indulni kellett a frontra. Épp annyi időt hagytak, hogy meglátogassa a Dunántúlon élő szüleit.

Az apja csodálkozott, hogy szűken szabott óráiból áldozva a postára indul.

– Olyan fontos?

– Pénzt kell küldenem valahová. Sürgősen. Becsületbeli adósság.

– Mit nem hallok? Kártyáztál?

– Á, egészen másról van szó. Majd elmondom.

...Az a szép ungvári lány! Ahogy Gellért megismerte, nyomban fellobogott a szívében a szerelem. Jó lett volna udvarolni neki, de csak – volna. Mert menyasszonya volt egy bajtársának. Ezt pedig kiütni a nyeregből... Hát erre az aljas dologra nem vállalkozhatott. És így már annak is örült, ha csatlakozhatott a jegyespárhoz, eltöltött velük egy órácskát. De... azért ostoba módon reménykedett. Hátha magától kialakul valami...

És olyan hirtelenül jött a parancs: a repülőszázadnak indulnia kell a harctérre! Hát mielőtt vonatra ülne, hogy fölkeresse a szüleit, elmegy búcsúlátogatásra a lányhoz. Ez nem lesz tolakodás. Sőt, talán az illem is megkívánja. És: nem találta otthon, mert elment falura, a rokonaikhoz. Keserűen ballagott az esti utcán, és akkor támadt ez az ötlete. Egy fényképész kirakatában ki volt téve a lány nagyított fényképe. Reklámnak szánhatta ezt a szép arcot. Az utca teljesen néptelen. Kővel betörte az üveget, magához vette az értékes zsákmányt.

Hát ennek a portrénak és a kirakat üvegeztetésének az árát kell most sürgősen elküldenie a fényképésznek, persze, bőven megszámítva.

– Hát... "Juventus – ventus" – vélekedett latinul a tanár, mikor azután a fia elmondta neki ezt a históriát. Vagyis, magyar közmondással élve: "Fiatalság – bolondság."

* * *

"Juventus – ventus" – jutott fájdalommal az eszébe a tanárnak, amikor megjött az értesítés Gellért hősi haláláról. "Legalább egy kicsit boldog lett volna azzal a lánnyal. Ez sem adatott meg neki" – kesergett magában. Kitette az asztalra a lopott arcképet, nézegette. Vajon tud-e a fia haláláról? Ha nem, most elmondta neki. A képnek.

Bekereteztette, a falra akasztotta. És... gyakran beszélgetett vele. Tudakolta, hogy megy a sora abban az idegen világban, hiszen a város, ahol él, a háború után más országhoz került. És a portré, ha beszélni tudott volna, elmondta volna neki, hogy azt a másikat, gyalogsági zászlóst később ugyancsak kivezényelték a harctérre, és ő is a háború áldozata lett. De mielőtt kivitték volna, összeházasodtak. Ő most egyedül van, neveli kisfiát, nehéz munkával keresi meg a kenyeret...

* * *

Az unokaöcsnek egész nap ott motoszkált az agyában: ki is lehet az a lány. És amikor este lefeküdt, akkor is ott lebegett a szeme előtt a képe. És úgy rémlett neki, hogy a sötétséget átszúrva a tekintetével, egyenesen őrá néz. "Még majd emiatt nem tudok elaludni" – gondolta, és fölkelt, hogy a portrét levegye a falról. Hanem, ahogy feléje nyúlt, hirtelen megállt a keze.

Valami azt parancsolta, hogy a képet hagyja a helyén.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó