2010. január 23., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 11. (874.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Identitásunk alapjai

Számos nagyszerű rendezvénnyel, előadással, tárlattal méltatták a Magyar Kultúra Napját Kárpátalján. Beregszászban leleplezték dr. Forgon Pál, a Kárpátaljai Református Egyházkerület egykori püspökének, a kárpátaljai lelkészképzés megalapítójának és vezetőjének az '56-os Délalföldi Vitézi Rend által állíttatott emléktábláját.

– Mint minden nemzedék, továbbvisszük azt az örökséget, amit őseink hagytak ránk. Dr. Forgon Pál emléke mind a mai napig ott él a szívekben, hiszen igen sokat tett azért, hogy vidékünkön a református anyaszentegyház létezzék – mondta az ünnepségen Pocsai Vince lelkipásztor.

A kisgejőci Csuka Béla által készített emléktáblát dr. Szili Katalin, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke és ifj. dr. Forgon Pál leplezték le.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Beregszász- ban William Shakespeare Ahogy tetszik című darabját tekinthette meg a nagyérdemű a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában. Gajdos István, Beregszász polgármestere kihangsúlyozta: a magyar kultúra elképzelhetetlen a színházművészet nélkül.

– Büszke vagyok rá, hogy a közel ezeréves városunkban működő magyar színház öregbíti nemzetünk színjátszásának hírnevét. A társulat kiváló produkciókkal kényezteti úgy a közönséget, mint a szakmát, nagy elismerést nyerve ezzel határon innen és túl – mondta elismerően az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

– Ahhoz, hogy ma azt mondhatjuk, hogy egy, a világban is elismert érték tulajdonosai vagyunk mi, akik a magyar nemzethez tartozunk, akkor azokra is gondolnunk kell, akik magyarul álmodnak, akik magyarul írnak, olvasnak, s akik számára a kulturális összetartozás az egy nemzethez való tartozást is jelenti – mondta Szili Katalin, aki egy parlamenti érmével és egy csengővel ajándékozta meg a színházat. Az ajándékot Balázsi József színházigazgató vette át.

A régiónkba látogató dr. Szili Katalin az ünnep apropóján felkereste a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Kolledzsét is. Itt kaláccsal és kulturális programmal várták, ezt követően pedig a magyar hallgatókkal is találkozott. Üdvözlő beszédében kiemelte: az anyanyelv és a kultúra identitásunk alapja, melyek megőrzése, ápolása a nemzet továbbélését is jelentheti. Munkács jó példa arra, hogyan lehet a többségi nemzetnek a kisebbségi nyelv, kultúra ápolását segíteni. Akik innen kikerülnek, nagyon fontos missziót vállalnak, s csak azt kéri tőlük, hogy őrizzék azt, ami a sajátjuk: az édesanyjuktól hallott első szót, az álmaikat. Az a támogatás, amit a magyar állam adni tud, remények szerint segíti azt, hogy kimívelt fők kerüljenek ki az iskolákba.

Ivan Kusnyir igazgató beszámolt az intézmény múltjáról és jelenlegi helyzetéről. Mint megjegyezte, az 1914-ben alapított intézménynek jelenleg 745 diákja van, 17 százalékuk magyar nemzetiségű, akiknek lehetőségük van, hogy anyanyelvükön tanuljanak. Zubánics László, az UMDSZ Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanácsának vezetője kiemelte: Munkácsnak fontos szerepe van a kárpátaljai magyar szakemberképzésben, az intézmény pedig nemzeti jelentőségű.

A vendégek megkoszorúzták a város neves szülöttének, Munkácsy Mihálynak a szobrát, találkoztak Majnek Antal római katolikus megyéspüspökkel, Bendász Dániellel és Egressy Miklóssal, a kárpátaljai görög katolikus egyház képviselőivel. Ezt követően az ungvári Megyei Néprajzi és Népi Építészeti Múzeumba látogattak.

Az I. Carpatica Art Expo 2010 keretében a Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület tagjainak kiállítása kulturális és kulináris élvezeteket is nyújtott. A magyar kultúra, ezen belül népdalainak, megzenésített verseinek, népi és modern táncainak gyöngyszemeiből Nyíri Katalin, Filep Anita, illetve az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes és az Eszenyi Középiskola Bocskai táncegyüttese nyújtott át egy csokorravalót. Eszeny szakácsasszonyai pedig a helyi ízeket hozták a megyeszékhelyre.

A művészeket üdvözölte dr. Szili Katalin, kihangsúlyozva szerepüket a magyar kultúra megőrzése és továbbadása terén, valamint Bársony András, Magyarország ukrajnai nagykövete, illetve Jurij Hleba, a megyei művelődési főosztály vezetője is. Soltész Péter festőművész egyik alkotását ajándékozta a KMKF állandó bizottsága elnökének, akinek a szervezők Prófusz Marianna egyik szőttesét is átnyújtották.

Ungváron, a Dayka Gábor Középiskolában tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Himnusz-mondó versenyt. Ez alkalommal, két korcsoportban harminckilencen vállalkoztak nemzeti imánk tolmácsolására.

Az általános iskolások kategóriájában ifj. Héder János győzött, a két második helyezett Szabó Szilvia és ifj. Kovács Péter lett, a harmadik helyen Magnuc Nikoletta és Ivánik István osztozott. A 9–11. osztályosok versenyét Molnár Izabella nyerte Simon Alexandra, Gorzó Katalin, Metenkó György, Derenák Gabriella és Palkó Krisztina előtt.

A versenyzők teljesítményének értékelésekor Horváth Katalin nyelvész elsősorban az igyekezetet, a lelkileg átélt versmondást emelte ki. A zsűri elnöke nagyra értékelte a daykások következetességét, hisz a vetélkedőfolyam keretében százak tanulták meg, élték át nemzeti imánkat, ami önmagában is jelentős eredmény.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó