2010. január 21., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 9-10. (872.-873.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Magyar Kultúra Napja – 2010

Beregszászban immár hagyományosan Kölcsey Ferenc emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött a Magyar Kultúra Napjának rendezvénysorozata. Az egybegyűlteket üdvözölve Zubánics László történész. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanácsának elnöke kiemelte: arra a január 22-i dátumra emlékezünk, amikor Kölcsey Ferenc megírta a Himnuszt. S közben felidézzük a költő korát, méltatjuk az egyetemes magyar kultúrát, anyanyelvünket.

Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Anyanyelvi Konferencia elnöke Kölcsey Ferenc emléktáblája alatt elsősorban a reményről beszélt. Mint mondta, sokszor kapja el az embert az a gondolat, az a félelem, hogy a remény odavész.

– De a remény nem veszett oda, Kölcsey sorai mind a mai napig bennünk, magyarokban élnek – hangsúlyozta.

A Magyar Kultúra Napja jó alkalom arra, hogy magyarul beszéljenek, szavaljanak, műveljék azt a nyelvet, amelyről külföldi nyelvészek némi irigységgel úgy fogalmaznak, hogy páratlan, emelte ki köszöntő beszédében Scherczer Károly, a Beregszászi Konzulátus konzulja.

– Minden egyes alkalommal, amikor felcsendül nemzeti imádságunk, a szívünk is erősebben ver. Egy ilyen erő keríti hatalmába a magyar embert, s határokat nem ismerve köti össze minden honfitársával – emelte ki ünnepi beszédében Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Beregszász polgármestere.

A koszorúzást követően az egybegyűltek a művészeti iskolába mentek, ahol a tanintézmény növendékei és pedagógusai ünnepi koncerttel méltatták a nevezetes eseményt.

A rendezvénysorozat az Európa–Magyar Házban folytatódott, ahol értelmiségi fórum keretében a magyar nyelv jövőjéről beszélgettek.

Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke vitaindító előadásában rámutatott: a magyar politika alig foglalkozott azzal, hogy magyarok nem csak a Magyar Köztársaság területén élnek. Ezt a mulasztást nagyon kevés politikus ismerte el. Eddig többnyire a kultúra emberei ismerték fel ennek súlyát, és próbáltak azon javítani.

– Beregszász polgármestereként és az UMDSZ elnökeként örülök annak, hogy a kultúrának, mely megtartó erőként fogja össze nemzetünket, új védőbástyája nyílt meg 2008 szeptemberében: a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) – hangsúlyozta Gajdos István. – A KMMI bebizonyította, hogy a magyar kultúra fellegvára, ahol békésen megfér egymás mellett a vers és a színművészet, a film és a festészet.

Dr. Szili Katalin, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke kiemelte: az elmúlt évtizedekben a magyar nyelv használata nem volt egyszerű a magyar állam határain kívül maradt területeken.

– A magyarországi politikusok feladata az, hogy támogassák a kisebbségben élő magyarságot, de egyvalami csakis az itt élőkön múlik – hangsúlyozta. – Önöknek kell magyarul beszélniük a mindennapokban, büszkének lenniük közös értékünkre, mindnyájunk közös örökségére, a magyar nyelvre.

Hegedűs Csilla

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó