2010. január 21., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 9-10. (872.-873.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Egy akaraton voltak a magyarok

A kárpátaljai magyarok megmutatták, hogy tudnak bölcsen és egységesen dönteni. A vasárnapi voksoláson a magyarok által lakott vidék legtöbb szavazókörzetében a megyei átlagot meghaladó részvétel mellett a magyarság problémáinak megoldását egyedül felvállaló Viktor Janukovics végzett az első helyen.

Beregszászban volt olyan szavazóhely, ahol a 70 százalékot is meghaladta a résztvevők aránya, s talán nem meglepő, hogy ott a magyarok támogatta jelölt a szavazatok 69,11 százalékát kapta. A legmagyarabb városunkban 5509 szavazó közül 3772 ikszelte be a listán a 17. számú jelölt neve melletti kockát.

A megyei átlagon felüli, 67,44 százalékos volt a részvétel a Beregszászi járásban, ahol 49 szavazókörzetben 12 753 állampolgár járult az urnákhoz és 10 584-en adták voksukat a régiós jelöltre. Nem volt ritka az olyan település, ahol a szavazatra jogosultak több mint háromnegyede élt alkotmányos jogával. Haláboron 79,56 százalékos, Gáton 78,9, Csetfalván pedig 75,2 százalékos volt a részvételi arány. A legtöbben, a voksolók 69,85 százaléka, Gáton szavaztak Viktor Janukovicsra. Az első számú vetélytárs a legjobb eredményt (18,42 százalék) Macsolán érte el. A "mi" jelöltünk azonban ott is utcahosszal verte. 71,39 százalékos részvétel mellett Janukovics a szavazatok 52,97 százalékát kapta.

Csap megyei jogú városban és az Ungvári járás magyarok lakta településein összesen 8846-an nyilvánítottak véleményt. A részvételi arány itt is jobb volt a megyei átlagnál. A legaktívabbak a kis- és nagygejőciek voltak, mintegy 73 százalékos részvételi aránynyal. A két településen Viktor Janukovics a voksok közel 60 százalékát kapta. Kitettek magukért a két Dobrony szavazói is. Kisdobronyban 562-en keresték fel a 110. számú szavazókörzetet és közülük 498-an támogatták a régiós jelöltet. Nagydobronyban 940-en éltek alkotmányos jogukkal és 794-en szavaztak Janukovicsra. Csapon 57 százalékos részvétellel zajlott a voksolás, melyen 39 százalékos támogatottsággal a Régiók Pártjának jelöltje volt a nyerő.

Nagyszőlős és a Nagyszőlősi járás a 74. számú választókerületen belül vett részt az elnökválasztás első fordulójában. A régió magyarok lakta települései itt is kitettek magukért. Egészében 7850-en – az arra jogosultak 66,61 százaléka – adták le szavazatukat és 52,46 százalékos eredménnyel Viktor Janukovicsot hozták ki győztesnek. Kiemelkedő volt az aktivitás Szőlősgyulán (80 százalék), Nagypaládon (75,87 százalék), Tiszabökényben (77,86 százalék), illetve Aklihegyen, ahol a szavazásra jogosultak 76 százaléka voksolt. A felsorolást persze még hosszan lehetne folytatni. A leglátványosabb eredményt Nevetlenfaluban érte el a magyarok támogatottja. Az 553 szavazat 92,67 százaléka lett az övé.

A Munkácsi járás nyolc magyarok lakta településén összesen 4316 fő (69,32 százalékos részvétel) járult az urnákhoz és 3485-en támogatták Janukovicsot, aki Dercenben és Fornoson a voksok 78,65 és 70,62 százalékát szerezte meg. 76 százalékot meghaladó volt a választók aránya Szernyén és Csongoron. A magyarok ügyét felvállaló jelölt mindkét helyen több mint 60 százalékkal nyert.

A técsői választókerületben két településen, Técsőn és Aknaszlatinán élnek nagyobb számban magyarok. A szavazáson 60,22 százalékos volt a részvétel. A 4008 voksoló közül 2718-an ikszelték ki a szavazólapon a 17. számú jelölt neve melletti rubrikát.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó