2010. január 19., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 8. (892.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A válasz(tás) – helyes

Ukrajna szavazott. Legalábbis a kétharmada, ami az európai demokráciákban szokásos részvételi arányt figyelembe véve rendben is van. Számos korábbi felmérés ennél jóval nagyobb közömbösséget sugallt. A legtöbb ukrajnai és külföldi elemző borítékolta: az elnöki poszt sorsa csak a második fordulóban dől el, méghozzá Viktor Janukovics és Julija Timosenko párharcában.

Az igazság az, hogy ennek az eredménynek a megjóslásához aligha kellett túl nagy merészség, különös politikai éleslátás. A narancsos erők szétforgácsolódása, a regnáló hatalom gazdasági tehetetlensége s az így kialakult társadalmi hangulat előrevetítette a változás lehetőségét, szükségességét.

Az első forduló nem hivatalos eredményei azonban arról is tanúskodnak, hogy – a valóban csupán technikai jelölteket leszámítva – az ukrajnai politikai élet nem kétpólusú. Egyrészt, körülbelül annyian távol maradtak az urnáktól, mint amennyien a győztes jelöltre szavaztak, másrészt két, a politikai élet második vonalába tartozó induló elvitte a szavazatok ötödét (Szerhij Tihipko több mint 13, Arszenyij Jacenyuk közel hét százalékot szerzett). Igazi vesztesnek (bár az előrejelzések még nagyobb kudarcot feltételeztek) Viktor Juscsenko elnök tekinthető, akit a polgárok gyakorlatilag kiírtak az ukrán nagypolitikából.

Voltak, s nem is kevesen, akik azt sugallták, fennhangon állították, hogy a magyarság szempontjából nincs tétje az elnökválasztásnak. A magyarlakta vidékeken leadott szavazatok bizonysága szerint most végre nem ültünk fel az álságos propagandának. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy az ukrán nagypolitika tekintetében általában passzív közösségeink megértették: a választás nem csupán alapvető polgárjog, hanem az érdekérvényesítés módja, lehetősége. A nem hivatalos adatok szerint Beregben, Ungban és Ugocsában a korábbi megmérettetésekhez képest Viktor Janukovics sokkal jobban szerepelt. Ez pedig egyértelműen azt bizonyítja, hogy nemzetiségbarát kijelentései, az oktatás, a nyelvhasználat megőrzésére, biztosítására tett határozott ígéretei nyitott fülekre találtak. A történtek egyben tanúsítják: a magyar választópolgárok felmérték a választás tétjét, s léptek is saját érdekükben.

Ám ne feledjük: lesz második forduló...

Horváth Sándor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó