2010. január 19., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 8. (892.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Állami lakás rászorulóknak

Nem mindennapi eseményre került sor Beregszászban: Ukrajna függetlensége óta, azaz 18 éve először adtak át lakásokat. A történethez tartozik, hogy 1997-ben a Vérke-parti városban a katonai szolgálati lakásokat aukcióra bocsátották. A Budreszurszi-Ekonomija Társaság lett a szerencsés vásárló. A cég 2008-ban megnyerte a Miniszteri Kabinet pályázatát, amely a szociálisan hátrányos helyzetben élők lakásviszonyain hivatott javítani az állami költségvetésből. Természetesen a több éve várólistán szereplő emberek jutottak új otthonhoz.

Az önkormányzat munkabizottsága Olga Bizilja alpolgármester vezetésével az év végére elkészítette a tulajdonlapokat, 2010. január 13-án a Miniszteri Kabinet jóváhagyta a listát, így kiosztásra kerülhettek a lakások. Az új otthonok kényelmesek, tágasak.

– Több mint másfél évtized óta először utalunk ki államilag épített lakásokat a beregszásziak számára. Meg kell jegyeznem, azokra a köztisztviselőkre gondoltunk, akik Beregszász érdekeit szem előtt tartva méltó módon teljesítik kötelességeiket. A lakások nagyobb részét a sokgyermekes családok és egyedülálló anyák, a csernobili katasztrófa elszenvedői, valamint a szolgálati kötelességeik teljesítése közben életüket vesztett rendőrök és más foglalkozásúak özvegyei kapják – mondta Gajdos István, Beregszász polgármestere.

H. Cs.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó