2010. január 14., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 193.-194. (866.-867.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Fülöp Sándor a kárpátaljai tehetségek mentora

Megszámlálhatatlan tehetség, élvonalbeli és válogatott labdarúgó neve fűződik Fülöp Sándor utánpótlás-edzőhöz. Sanyi bácsi – ahogy a kárpátaljai futballberkekben ismerik –, az Ungvári Ifjúsági Sportiskola méltán közismert trénere nemrég ünnepelte hetvenedik születésnapját. Mind a mai napig szaktanácsadóként segíti az iskola munkáját. A kiváló szakembert életéről, sikereiről, a kevesek által ismert kézilabdaedzői múltjáról és a záhonyi kiruccanásról faggattuk.

Így kezdődött

A beregszászi születésű Fülöp Sándor korán elhagyta a Vérke-partját, szüleivel még gyermekkorában Ungvárra költözött.

– Szerényen éltünk, nehéz idők jártak akkortájt, de nem adtuk fel, küzdöttünk a fennmaradásért – kezdte a ma is aktív edző.

A postai tisztviselő és a varrónő fia már tízévesen megszelídítette a bőrgolyót. Szárnyai bontogatását Fedák László irányításával kezdte abban a sportiskolában, amely később meghatározó szerepet töltött be életében. Első sikerét, egy ezüstérmet, az 1957-es ukrán iskolai bajnokságon érte el a kárpátaljai korosztályos válogatottal. Ugyanebben az évben már az Ungvári Lokomotív színeiben lépett pályára. Az ifjú tehetség iránt az Ungvári Szpartak is érdeklődött. Az iskolát követően a Verhovina harmadik számú kapusaként folytatta.

– Nem volt könnyű dolgom, hisz Havasi András akkoriban a kapuban verhetetlen volt.

Egy derékba tört karrier és egy új kezdete

Ekkor a vasúton dolgozó fiatal tehetség a harkivi testnevelési egyetemre nyert felvételt. Itt azonban derékba törtek nagyratörő álmai. Egy térdsérülést követően a B-osztályú harkivi traktorgyár csapata portásának, búcsút kellett intenie az aktív sportnak. Ám felépülve, nem távolodott el a labdajátékoktól.

–Értesülve kapus múltamról, megkeresett az egyetem kézilabdacsapata, hogy nem állnék-e be hozzájuk. Érdekesség, hogy a futballhoz hasonlóan, ekkor még tizenegy játékossal nagy kapura játszották ezt a sportágat. Az évek alatt rengeteg barátság szövődött A legérdekesebb eset Vengerovszkijhoz, a szovjet válogatott keret tagjához kapcsolódik. Vele úgy lettünk cimborák, hogy venger (magyar) és Vengerovszkij – emlékszik vissza Sanyi bácsi.

Az egyetem befejezését követően a rahói Felsőapsára (Verhnye Vogyane) kapott kinevezést. Nem volt választási lehetősége, a két évet le kellett húznia, ám itt sem tétlenkedett. A megyei szpartakiádon az iskolai csapatot a tizenötödikről az ötödik helyre hozta fel. Nem akarták elengedni, ám a szíve szüleihez Ungvárra húzta. Az Avangard sportegyesület kötelékében dolgozott egy évig. Ekkor érkezett a felkérés az ungvári sportiskolától, hogy elvállalna-e egy kézilabda-edzői állást, mivel a labdarúgó szakosztályon telt ház volt.

– Nem hezitáltam, belevágtam. A két év során több kimagasló eredményt is sikerült elérnünk a növendékeimmel. A nagy öreg, Győrffy Zoli bácsi nyugdíjba vonulásával – aki egyébként felfedezte Szabó Józsefet– megüresedett egy edzői állás, így váltottam. Ennek már 48 éve – meséli a kézilabda-tehetségeket is felfedező edző.

Rossz játékosok nincsenek, csak...

Rövid idő után a kárpátaljai korosztályos válogatott vezetőedzőjévé avanzsált.

– Az eltelt évtizedek során rengeteg sikerélménnyel gazdagodtam, megszámlálhatatlan növendék fordult meg a kezem alatt. Voltak, akik amatőrként, de olyanok is akadtak, akik válogatott játékosként értek el sikereket. Az eltelt évek során sok emlék már megkopott, ám felejthetetlen a négy ukrán bajnoki cím. 1972-ben az 54–55-ös korosztállyal bekerültünk a Szovjetunió sportiskolái között zajló labdarúgó-bajnokság döntőjébe is. – emelte ki.

Az FK Zakarpattya több egykori és mai játékosa is Sanyi bácsinál kezdte, volt aki a szovjet válogatottban, mások a magyarországi élvonalban kamatoztatták tehetségüket. A teljesség igénye nélkül ide tartozik Rácz László, Ivan Jaremcsuk, Vjacseszlav Pinkovszkij, Román Sándor, Jenei Sándor. Napjainkban az ukrán élvonalban szereplő Bobal Mátyás és Vladiszlav Mikuljak, akik tavaly az Universiadén, az egyetemisták és főiskolások világtornáján is pályára léptek és aranyérmet szereztek. De Vaszil Kobin is ide sorolható, aki ma pedig az ukrán élvonal egyik legjobb csapatát, a Sahtar Donecket erősíti. A legfiatalabb az ugocsai Vajda Sándor, aki a Zakarpattya tartalékcsapatában bontogatja szárnyait.

– Rossz játékosok nincsenek, csak rossz edzők. A jó edző mindig megtalálja a tehetséget, a Ráczokat, Mikuljákokat és Kobinokat. A jó edző szereti a futballt és a gyerekeket. A futball szeretetétől még nem válik valaki focistává. Ahhoz, hogy kiváló játékos legyen, nagyon sok munkára van szükség – fejti ki.

Nemcsak a pálya szélén ismerték el hozzáértését

– Az évek során folyamatosan képeztem magam, böngésztem a legfrissebb szakirodalmat, haladtam a korral és alkalmaztam az épp aktuális technikákat az utánpótlás-nevelésben. Büszke vagyok arra, hogy átadhattam a tudásomat és a labdarúgás iránti tiszteletemet és alázatomat a gyerekeknek. Szigorú edzőnek tartom magam. Az edzésen fegyelemnek kell lenni, de ezzel nem volt soha gond. Mára megéltem, hogy az egykori tanítványaimmal dolgozom együtt.

Fülöp Sándor számtalan elismerést is besöpört, a kárpátaljai és az ukrán labdarúgó szövetség is elismerte munkáját. Bekerült a kárpátaljai edzők 10-es rangsorába, Fedák László-díjat és a Testnevelés Érdemes Dolgozója címet is megkapta.

Záhonyi kiruccanás

Felnőtt csapat élére is állhatott volna, ám ahogy ő állítja, utánpótlás-edzőnek született.

– Úgy érzem, amit nekik átadok, az többet ér.

Nem sokan tudják, ám az ifjú palánták gyomlálgatásával párhuzamosan évekig a megyei első osztályban szereplő Záhonyi FC edzőjeként is dolgozott.

– Nem sokon múlott, hogy felkerüljünk az NB III-ba, de csak másodikak lettünk. Emlékszem, felállva tapsoltak a szurkolók, mikor a lelátó előtt mentem el.

Nem felejtették el...

– A gyerekektől szeretetet és figyelmet kaptam, mindmáig hívnak, érdeklődnek: hogy van Sanyi bácsi, mi újság. Elmondják, hogy alakul a pályájuk és ez életerőt ad. Mindez azt jelzi, bár a pályán nem, a kispadon sikerült jó eredményeket elérnem – összegzett Sanyi bácsi.

Szabó Sándor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó