2010. január 14., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 193.-194. (866.-867.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kulcslyuk
"Minden tiszteletem a magyar háziasszonyoké"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Margarita Moscsak, a Kárpátaljai Iparosok és Vállalkozók Szövetségének elnöke.

– Gyerekkori álom volt, hogy egyszer üzletasszony legyen?

– Nem. Énekesnő szerettem volna lenni és nagy éttermekben fellépni. A szüleim konzervatóriumot végeztek. Engem is beírattak zeneiskolába, azt hittem, a művészet világában találom meg a számításaimat. De édesapám egyszer azt mondta, hogy a kultúrában csak a nagyon tehetséges és elhivatott emberek maradnak meg, és ez egy kicsit elriasztott. Az Ungvári Állami Egyetemen szereztem angol filológusi diplomát, mégpedig vöröset, és három évig a megyeszékhely 1. számú iskolájában tanítottam. Aztán olyan idők jöttek, amikor a pedagógusok bérét hosszú időre visszatartották. Akkor váltottam az üzleti életre.

– Nem volt ez kockázatos döntés?

– De még mennyire az volt. A múlt század '90-es éveiben az üzleti világ zömében kétes egyénekből állt.

– Gyenge nőként könnyebb volt célt érnie?

– Igen, mert idővel már nem a szende hölgyet látták bennem, hanem az egyenlő üzleti partnert. És azt se felejtsük el, hogy megvannak az eszközeink, hogyan érjünk célt bizonyos helyzetekben.

– Mióta foglalkozik vidékünk történelmével?

– Az ungvári vár vendéglátóipari-komplexum tulajdonosaként ez önmagától adódott. Amikor kibéreltem az itt működő olcsó kis kávézót és szemügyre vettem a helyiségeket, már tudtam: itt valami mást kell csinálni. Nem bonthattam meg a falakat, hogy átalakítsam a helyiségeket, nem csinálhattam discobárt, mert nem illett volna ide. A modern stílust teljesen ki kellett zárni, ezért maradt minden a klasszikus formájában. Így próbáltam meg visszahozni, vagy inkább megidézni a Bercsényiek és a Drugethek korát.

– A turisták nagy örömére. Ön szerint szűkebb pátriánkban mi hátráltatja az ágazat fellendülését?

– A helyi közösség mentalitása. Sokan nem akarják megérteni, hogy ez a régió jövője. Vegyük csak Ungvárt. A jelenlegi városvezetés nemigen partner abban, hogy vonzóvá tegye az ide látogató turisták számára.

– Külföldön járva a gyors- vagy az elegáns éttermeket részesíti előnyben?

– Természetesen az utóbbit. Van egy különös szokásom, amit én játéknak szoktam nevezni. Az étlapról ugyanis soha nem az adott ország nemzeti ételét rendelem meg, hanem a legfurcsábban hangzó gasztronómiai valamit. Persze legtöbbször csalódnom kell, mert míg az ételt kihozzák, nagy találgatások folynak, hogy vajon mit takarhat majd a sajátos név, aztán persze teljesen más kerül a tányéromra.

– Melyik ország konyháját kedvelte meg?

– A magyarokét. Minden tiszteletem a magyar háziasszonyoké. Azoké, akik három-négy fogásos ebédeket főznek. Szerintem a legfáradságosabb, a legbabrásabb a magyaros ételek elkészítése, de talán ízben ezért a legfinomabbak. Vannak belső-ukrajnai és külföldi visszajáró turistáink, akiket kizárólag a magyar gasztronómia vonz Kárpátaljára.

– Elfoglalt üzletasszonyként mennyi ideje jut a családra?

– A nagyobbik lányom Lembergben tanul a képzőművészeti akadémián. Formatervező lesz. A kisebbik ötéves és a meseolvasás csak az én hatásköröm. Sokat utazunk, a karácsonyt például Bécsben ünnepeltük. Délután sétálni mentünk a belvárosba és száz méteres körzetben legalább tíz gyorsétkezdébe botlottunk. Mondtam is a férjemnek, nahát, már az osztrákok is itt tartanak? A hangulatos bécsi cukrászdákat lassan felváltja a fast-food.

– Vannak irigyei?

– Bizonyára. De nem foglalkozom velük.

– Szeret divatosan öltözködni?

– Inkább a kényelmes viseletet részesítem előnyben. Nem számít, hogy méregdrága-e a ruha, vagy egy olcsó póló, a lényeg, hogy jól érezzem magamat benne.

– Romantikus alkat?

– Két lábbal járok a földön. A vendéglátóipar kreativitást, ugyanakkor rendszerességet követel. Ez nem egy gyár, ahol a vezető szinte soha nem találkozik a munkásaival. Felelősséget érzek minden alkalmazottamért, legyen az a konyhaséf vagy a takarítónő. Ha a szakácsomnak rossz a kedve, elsózhatja az ételt, és azt a vendég azonnal észreveszi.

– Hisz a babonákban, elolvassa a horoszkópját?

– Hogyne, és jókat humorizálok rajta. A babona nálam fordítva működik: ha fekete macska megy át előttem, az mindig szerencsét hoz.

– Az ungvári vár legendája szerint egy Fehér Hölgy szelleme bolyong éjjelenként az ódon falak közt. Hisz ebben?

– Igen. Történelmi forrásokból tudjuk, hogy a hiedelem szerint, a várak építésekor egy szűz lányt kellett befalazni, hogy az bevehetetlen legyen. Hogy ez egy Drugeth-lány volt-e vagy a pór népből származott, máig vitatott. Ha jómagam találkoznék vele, biztosan megijednék, de nem hiszem, hogy a kísértet ártani akarna. Nagyon sok munkát fektettem abba, hogy ha nem is egészen, de legalább részben visszavarázsoljam a várhegy történelmi hangulatát. Mivel jó embernek tartom magam, nem várok érte köszönetet. Sem az emberektől, még kevésbé egy kísértettől.

– Maradt még megvalósítatlan terv a tarsolyában?

– Van egy nagy álmom. Szeretném az ungvári várat olyanná változtatni, mint a bécsi Belvedere.

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó