2010. január 14., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 193.-194. (866.-867.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Unaloműzésként – csigapergetés

A csigatészta készítése jellegzetes társas munka. A tyúkhúsleves eme kelléke nem hiányozhatott a kárpátaljai lakodalmak étrendjéből. Hajdanán 100–150 levél tésztát is meggyúrtak. A "csigacsinálót" ("csigapergetőt", "csigavégtaposást") általában nem sokkal az esküvő előtt rendezték meg. Meghívták segíteni a rokon és a szomszéd asszonyokat. A nők egy része a tésztát gyúrta, néhányan nyújtottak és daraboltak. A legidőigényesebb munka azonban a csiga pödrése volt. A tésztát kisméretű kockákra vágták, azt az orsók segítségével egy mozdulattal perdítették végig a bordázott, míves csigacsinálókon, majd az ujjukkal letolva az íróról ejtették a tálba.

Így működik ez mind a mai napig, csak sajnos egyre ritkábban. A szép hagyomány lassan a feledés homályába vész, egyre kevesebben vannak, akik még birtokában vannak a "mesterség" tudományának. A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályán működő nőszövetség tagjai Pocsai Ibolya vezetésével 1995-ben újították fel a tésztakülönlegesség készítését. Mint azt Nagy Bélától, a diakóniai osztály igazgatójától megtudtuk, a diakóniai tevékenység kezdetekor még nem voltak alkalmazottaik, csupán társadalmi alapon jöttek össze az asszonyok. Ki lisztet, ki tojást hozott, hogy így segítsen az elesetteken. A kellékeket (borda, orsó) szintén otthonról hozták a bulcsúi háziasszonyok. Eleinte esténként ültek össze, később rendszeresítették a találkozókat. Egy ideje hetente egyszer, hétfőn gyűlnek össze, hogy levestésztát "gyártsanak". Nagy segítség ez, hiszen ezáltal majd háromszáz rászoruló ízlelheti meg a vele készített húslevest.

– A nőszövetség megalakulása óta foglalkozunk pergetéssel. Eleinte 52-en voltunk, ma már csak 15-en csináljuk. Igyekszünk ápolni ezt a szép, öreganyáinkról ránk maradt hagyományt. Mindig nagyon várjuk a hétfőt, hiszen sokan közülünk már özvegyek, itt pedig, mialatt a két kezünk szorgoskodik, szórakozunk is, beszélgetünk, énekelgetünk – mondja Lőrincz Mária, miközben gyors mozdulatokkal készíti a szinte milliméterre egyforma csigákat.

Az idős, ügyes kezű asszonyok közben bibliaórát is tartanak: református énekeket tanulnak, felolvasnak a Bibliából.

– Ebéd után bibliaórát tartunk, majd hozzálátunk a jótékony munkánkhoz – teszi hozzá Marika néni.

Igen, jótékony munkához, hiszen a bulcsúi asszonyok a KRE Diakóniai Osztályán működő ingyenkonyha részére készítik a finom tésztafélét. A házileves pedig a rászorulókhoz jut, akik sajnos csak akkor esznek igazi, meleg ételt, ha a diakóniai osztály gondoskodik róluk.

– Lesz, aki továbbvigye ezt a hagyományt?

– Nagyon szeretnénk. Ám a mai fiatalasszonyok már nemigen foglalkoznak semmilyen házi készítésű dologgal, nem akarnak, sőt nem is tudnak tésztát gyúrni. Nagy baj, hiszen még néhány év, és ez a hagyomány kihal. Azt mondják, jobb a bolti tészta, pedig ez nem igaz. Véleményem szerint a legközelebbi iskolából (3. Számú Zrínyi Ilona Középiskola) a kislányokat munkaórán el kellene ide hozni, hogy legalább elképzelésük legyen, miként is készül e finomság. Mert sajnos még a fiatalasszonyok sem tudják, nemhogy az iskolások – szögezi le Ferkó Ilona.

Az elképzelés nem rossz, sőt! Az idős asszonyok ilyen módon átadhatnák tudományukat.

Hegedűs Csilla

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó