2010. január 9., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 191. (864.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Sorsdöntő január

A mögöttünk hagyott esztendőt többségében már mindenki lezárta, kielemezte, levonta a kellő következtetéseket, s ha szerencsésebb éve volt, talán még erőt is merített a még mindig válság sújtotta, nehézkes folytatáshoz. Ki-ki egyéni sorsa mellett azonban ott van közösségünk élete, léte is. Megkerülhetetlenül. Szépíteni ugyan lehet, de tény: példátlan támadássorozat elszenvedője volt tavaly a kárpátaljai magyarság. Ugyanakkor, ha mindent kivédeni nem is sikerült, fájó sebek maradtak, de mégis, ami a legfontosabb, bár megrendítettek, de nem roppantottak össze minket.

A kialakult helyzetben a megmaradásunkért tenni hivatottak és tudók kétségtelenül igyekeztek mérsékelni a veszteségeket. Holott nagyon nehéz. Hiszen ha országos viszonylatban nézzük, még a fél százalékot sem éri el a magyar ajkúak aránya. S bár vidékünkön még ma is bőven meghaladja a tíz százalékot, ez túl sok mindenre nem elég. A fontos, közösségünk sorsát merőben meghatározó dolgok mégiscsak Kijevben dőlnek el. Amióta pedig a választási rendszer átalakítása és a helyi magyar–magyar szembenállás miatt az egyke parlamenti jelenlétet is elveszítettük, még arra sem maradt lehetőségünk, hogy legalább a hangunkat hallassuk a legmagasabb szinteken. Az pedig egyáltalán nem lehet megnyugtató, amit sokszor ismételnek, hogy a jól ismert és saját bőrünkön tapasztalt intézkedések egyáltalán nem ellenünk, sokkal inkább a több milliós orosz kisebbség ellen irányulnak...

Ennél fogva másban nemigen bízhatunk, mintsem a nemzetiségek szempontjából kedvező irányú hatalomváltásban. Amire az előttünk álló elnökválasztás most esélyt is teremt. Sok mindenben – s itt nem feltétlenül szép és jó, kirakatba illő érdemekre, tettekre gondolok – talán hasonlítanak egymáshoz a legesélyesebb jelöltek, még azt is mondhatnánk, egyik kutya, másik eb! De azt azért látni kell, Viktor Janukovicsot – akivel ugye az országos demokrata szövetségnek sikerült egy igen tartalmas kisebbségi együttműködési megállapodást kötni – egyvalami merőben megkülönbözteti a többi számba jöhető államfőjelölttől. Ő értékes partnert lát Ukrajna orosz lakosságában és ennél fogva a többi őshonos kisebbségben is, szeretne velük együttműködni, nem pedig beolvasztani, szolgává tenni, legyőzni, megalázni, megsemmisíteni, mint az mások kijelentéseiből, cselekvéseiből egyre gyakrabban egyértelműen kiviláglik. Pragmatikus, európai gondolkodásra vall az a nézete is, hogy a társadalmi, kulturálisa, mentális sokszínűség gazdagabbá, erősebbé, értékesebbé tesz, s nem pedig gyengít, szegényít.

Akinek erősebben dobban meg a szíve, mikor felcsendülnek Kölcsey Isten áldd meg a magyart kezdetű sorai, vagy mikor a szél belekap a piros-fehér-zöld nemzetiszín zászlóba, amikor Petőfi örökérvényű Talpra magyarját hallja, vagy a templomi közösségben anyanyelvén mondhatja el a Miatyánkot, s azt szeretné, ha ezt a leírhatatlan érzést és megnyugtató, de egyben bátorító és erőt adó állapotot gyermeke, unokája is átélhesse, éspedig szülőföldjén, az bizony nem hozhat felületes, felelőtlen döntést.

A küszöbönálló elnökválasztás alapjaiban meghatározhatja a kárpátaljai magyar ember idei esztendejét, de minden bizonnyal nagy hatással lesz távolabbi jövőnkre is. Márpedig ennek fontosságát most minden korábbinál jobban tudjuk mérlegelni, hiszen a mögöttünk hagyott esztendőben jókora, s nem éppen mosolyfakasztó ízelítőt kaptunk abból, mi várhat ránk itt, őseink szülőföldjén. Nem hiszem, hogy akinek ereiben magyar vér csörgedezik, az a múlt évre jellemző kisebbségellenesség folytatására szavazna.

Dunda György

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó