2009. december 29., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 188. (861.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Hagyományápolás – omladozó falak árnyékában

Reskó-Papp Angéla, a Tiszacsomai Művelődési Ház igazgatója ottjártunkkor éppen fényképeket rendezgetett. Némelyiken ünnepélyes megnyitót, másokon a fellépők egy-egy szép mozdulatát örökítette meg a lencse. A gyűjtemény legszebb darabjait nagy becs éri: ezek alkotják a Kultúrházunk életéből című fotókiállítás anyagát. Van mit bemutatni.

– Az itteni gyermekek nagyon aktívak, és sokan szívesen kiveszik részüket a település kulturális életéből – közli az igazgató. – Három korosztályban táncegyüttes, emellett dramatikai és mazsorett-csoportunk is működik. Persze, a 16–18. életévüket betöltők előbb-utóbb kirepülnek. Lefoglalja őket a tanulás vagy a munkahely. Ők már közönségként vesznek részt például a nagy népszerűségnek örvendő gyermeknapi rendezvényen, amelyre idén immár tizenharmadik alkalommal került sor, vagy a folyamatosan bővülő és szépülő honfoglalási emlékparkban rendezett fellépésen. A csoportokkal hárman foglalkozunk, rajtam kívül Pősze Valéria és Papp Ilona.

– Az rendben van, hogy a gyerekek lelkesek, de bármilyen ruhában csak nem léphetnek a közönség elé.

– Még megvannak a harminc évvel ezelőtt, a kolhozrendszer idején készült ruháink. Próbáljuk olyan állapotban tartani, hogy felléphessenek bennük. Ez nem is olyan könnyű, évente számos kárpátaljai és magyarországi szereplésen vannak igénybe véve. A tiszacsomai betlehemes széles körben ismert, állandó résztvevői vagyunk a helyi és a nemzetközi találkozóknak. Ennek a hagyományőrző csoportnak a ruhái régen felkutatott, lenvászonból készült darabokból és subákból állnak.

Beszélgetésünk közben a pályázati lehetőségekről ejtünk szót. Nos, mint azt Reskó-Papp Angéla elmondta, ilyen úton technikai eszközöket vásároltak, illetve asztalitenisz-felszerelést, aminek köszönhetően minden év februárjában bajnokságot is szerveznek. A sors fintora, hogy eddig éppen ruhákra nem futotta.

Komoly gondot okoz a művelődési ház épülete. Az ugyanis nem az önkormányzathoz, hanem a nagybaktai kutatóintézethez tartozik, emiatt kiesik a pályázati lehetőségekből, és a járási művelődési és turisztikai osztálynak sem igen áll módjában, hogy segítséget nyújtson legalább az állag megőrzésében. Az épület ugyan áll, de ki tudja, mit hoz a holnap. A hátsó tartófal teljesen tönkrement, az egykor szebb napokat látott koncertterem döbbenetes látványt nyújt, a szovjet korszakra oly jellemző lapos tető beázik, jobb időben pedig szó szerint besüt a nap.

– Tény, az épület alkalmatlan a különböző rendezvények lebonyolítására – folytatja. – Csak a próbákat tartjuk itt, ami például karácsony táján meglehetősen dermesztő, mivelhogy fűtetlen. Nemhogy központi rendszer, még cserépkályhák sincsenek. De már hozzászoktunk a hideghez. A fellépésekre pedig marad a szabad tér. Nagy hagyománya van nálunk a szüreti mulatságnak. Az idei lebonyolításában segítséget nyújtott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. A szekérre ülő csőszök nemcsak Csomát, hanem a szomszédos településeket is körbejárták, hogy mulatságba invitálják az embereket.

De vajon megőrződött-e a meglévő kulturális örökség, esetleg némelyik újrateremtődött? Nos, mint azt Reskó-Papp Angéla elmondja, a karácsonyi betlehemezést vagy a szüreti mulatságot soha nem tudták elvenni tőlük. Utóbbi annak ellenére élő volt és maradt, hogy – bár egyes portákon néhány tőke ugyan akad – a településre nem volt jellemző a nagy mennyiségű szőlőtermesztés.

Az asztalon lévő fényképekről a teremre terelődik a figyelmünk. Ez az egyetlen olyan helyiség, jegyzi meg az igazgató, amiben ha hideg is van, egyáltalán létezni tudnak. S itt kaptak helyet az ügyes kezű tiszacsomai asszonyok különböző mintákat megörökítő szőtteskendői, pokrócai. Még ma is vannak, akik elfoglaltságaik mellett, felhasználva a régi, használt ruhákat, gyönyörű szőtteseket készítenek. Ezt a hagyományt is megőrizték. Emellett egyéb régiségek is vannak.

– Azt tartja ugye a mondás, hogy Gecse, Csoma, Macsola – térdig érő pocsolya. Lápos ez a vidék, emiatt régen lennel és kenderrel foglalkoztak az emberek. Ez, sajnos, mára megszűnt, én például azt sem tudom, hogy néz ki a kender – mondja. – A régi eszközök viszont megmaradtak a padlásokon. Próbáljuk összegyűjteni azokat, hogy idővel egy múzeumot alakíthassunk ki.

Tóth Viktor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó