2009. december 24., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 186.-187. (859.-860.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Karácsonykor egybeforrnak a lelkek

Az ünnep közeledtével eszembe jutnak gyermekkorom karácsonyai. Azok az évek, amikor még az "angyalok" díszítették a karácsonyfát és helyezték el alatta a Jézuskához írt levelünkben kért vagy éppen nem kért ajándékokat.

Minket, református unokáit, római katolikus nagymamánk kora este kézen fogott és elvitt az ő templomába, hogy megnézzük a jászlat: megszületett-e a Kisjézus?

Odaérvén, a húgommal lélegzetünket visszatartva néztük a jászlat, a bárányokat és a Kisjézust. Arra gondoltunk, ilyen csoda csak egyszer van az életben. Pedig évente megtörtént. Voltak, akik énekeltek. Nem értettük, hogy mit. Majd nagyanyánk ismét a kezünk után nyúlt és így baktattunk a szülői házhoz, ahol már mindenki ünneplőbe öltözve várta a karácsonyt.

Nagyapám – persze mi nem tudtuk, hogy ő, hiszen a kulcslyukon át csak a csillogó gyertyák fényét láttuk, őt nem – kezébe vette azt a piciny ezüstcsengőt, amelyet máig őrzök, és finoman megrázta. Ilyen csodálatos hangokat csak karácsonykor hallani.

Megjött a Jézuska! – mondták szüleink és mi egymással versenyezve kapkodtunk az ajtó kilincse után, hogy minél előbb láthassuk a nagyszobában elhelyezett karácsonyfát.

Felejthetetlen pillanatok voltak!...

Azóta mintha torzult volna a világ és a lélek. Mai karácsonyaim inkább a féltés, az aggódás ünnepei. Vajon meddig lehetek még együtt azokkal, akik megmaradtak szeretteim közül? Meddig foghatja még kezébe a kis csengettyűt a 87 éves édesapám, meddig ölelhetem még testvéreimet, feleségemet, gyermekeimet, unokáimat?

Álmatlan éjszakáimon olykor Ady Endrét mormolva rájuk, körülöttem élőkre gondolok és mindazokra, akik ezt az estét, éjszakát már egy másik, távoli világban, talán éppen miránk emlékezve, magányosan vagy összeborulva egyre halványabban pislogó csillagok fényénél töltik. És azokra, akikről senki nem gondoskodik, akikről senki nem emlékezik meg, akiknek senki nem csilingel az apró ezüstcsengettyűvel. Akik magányosan elmélkednek arról, mi is történik másutt a szeretet éjszakáján, miközben szobájukban a negyedik adventi gyertya imbolygó fénye remeg.

Pedig a karácsony nem a szomorúság ünnepe! Magányosan is, szegényen is, valami csodát sugároz!

Néha arra gondolok, mennyien bújunk el az összevásárolt, még többet, még drágábbat ajándékok mögé. Ha nem lakik a szívünkben szeretet, mit ér az egész? A szeretet nem vásárolható meg díszpapírba csomagolt drágaságokkal.

Nem könnyű manapság igaz, tiszta lélekkel készülnünk az ünnepre. A Kisjézus a szegényebbek és tehetősebbek ajtaján is kopogtat. Kérdés: beengedjük-e? Nemcsak otthonunkba, a lelkünkbe is.

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó