2009. december 24., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 186.-187. (859.-860.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A legnagyobb ajándék, ha együtt a család

Egy kellemes illat, egy zamatos íz, egy szép ajándék, egy szívhez szóló gyönyörűséges karácsonyi dallam mély nyomot hagy az ember lelkében. Évek múltán, családi körben vissza lehet idézni a szép emléket. Sokan vagyunk így ezzel, hiszen a szeretet ünnepén kinyílik a lélek, s befogadóbbá válik az emberi szív.

Egy olyan családnál jártam, ahol szenteste, a közel százéves antik diófaasztalt tizenhárman ülik majd körül. A hagyományokhoz híven tizenhárom böjtös étel lesz a terítéken, több tucat ajándék a fenyőfa alatt, melyet kíváncsi gyerekek – Viktorka, Katinka és Ingridke – bontogatnak majd, miközben az ódon rojál billentyűi alól karácsonyi énekeket is előcsalogat a ház asszonya: a nagymama. Tündérországban jártam volna, egy karácsonyi mese színhelyén? Majdnem. Csak a hősök itt valódi emberek, ünnepi díszbe öltözött lélekkel.

Dr. Spenik Ottó akadémikus, az Ukrán Tudományos Akadémia Elektronfizikai Kutatóintézetének igazgatója számára a karácsony a családról szól. Jómaga is népes famíliában született, hat testvérével munkácsi otthonukban mindig nagyon várták a szentestét. Talán ennek okán a szeretet ünnepét immár évtizedek óta együtt ülik meg a közeli rokonok. Mikor arról kérdeztem, melyik volt élete legemlékezetesebb karácsonya, azt válaszolta: mindegyik ünnep hagyott valamilyen szép emléket.

– Jómagam görög katolikus családban születtem, és bármilyen idők járták, karácsonyfánk mindig volt – kutat emlékei között dr. Spenik Ottó. – Testvéreimmel nagy várakozások közepette lestük, mit hoz a fa alá a Jézuska, amit évekig a bátyám öltöztetett fel. Nyolcéves voltam, amikor végre én díszíthettem fel a fát. A múlt század negyvenes éveinek végén, az ötvenes években nagy ajándékokról szó sem lehetett. De valami apróságot, meglepetést mindig találtunk a fa alatt. Voltak olyan ínséges idők, mikor szaloncukor helyett fekete kenyérből vágtunk kockákat, és ezüstpapírba csomagolva azt raktuk a fára. Mivel zenészek a testvéreim, körbekántáltuk a nagybácsikat és nagynéniket, az unokatestvéreket. Ilyenkor versenyeztünk, hogy a rokonságban kinél szebb a karácsonyfa, és első, második, harmadik helyet hirdettünk. Szenteste csak böjtös étel került az asztalra, ezért már nagyon vártuk az éjfélt, hogy a sok finom süteménybe is belekóstoljunk.

– Az én nagymamám is görög katolikus volt. Amikor üldözni kezdték e vallás követőit, sokan áttértek a pravoszláv hitre, de ő kijelentette, hogy "oda" nem megy. A pravoszláv templom helyett a római katolikusba kezdett járni, és mi is ezt a vallást valljuk magunkénak – kapcsolódik beszélgetésünkbe a feleség, Spenik Irén, a megyei klinikai kórház röntgenológusa. – Így alakult ki tradícióként, hogy december 24-én nálunk, Ungváron ünnepel a család, január 7-én pedig megyünk Munkácsra. Előfordult, hogy hatalmas hóviharban, zimankóban, ködben és dermesztő hidegben indultunk el. Mikor busszal, mikor autóval, de minden szentestén ott voltunk a munkácsi rokonoknál. Egyszer egy monumentális Sütő János-festménnyel a hónunk alatt, amit karácsonyi ajándéknak szántunk, indultunk útnak. Ítéletidő volt: kavargott a hó, majdnem odafagytunk az országúthoz, de nem adtuk fel. Végre megállt mellettünk egy katonai autó, amivel végre eljutottunk Munkácsra. És ez a karácsony a zord idő ellenére olyan szép volt, olyan meghitt és felemelő, hogy máig emlegetjük.

A karácsonyi asztal ünnepi menüje idén némileg eltér a hagyományostól, árul el titkokat a ház asszonya. Spenik Irén már napokkal előtte süt-főz.

– Volt olyan karácsonyunk, amikor húszan ültük körül a nagyasztalt. Idővel fogyatkozni kezdtünk. Ahogy közelednek az ünnepek, veszek egy tollat és egy darab papírt, és felírom, melyik nap mit fogok csinálni. Soha nem fáradok bele. Szoktam mondani, még ha orra buknék is, akkor is csinálnám. Az idősebbik unokám, Viktorka tizenhárom éves lehetett, amikor egyszer azt mondtam neki, hogy amíg a két lábamon bírok állni, addig a családot ebben a házban gyűjtöm össze minden karácsonyra és húsvétra. Gyermeki őszinteséggel megkérdezte: és ha már nem fogsz bírni állni a két lábadon? Akkor az édesanyád, Szilvia veszi át majd a stafétabotot, válaszoltam. Mire igencsak elhalkult a drága gyermek. A szenteste nálunk azért érdekes, mert itt összejön a görög és a római katolikus szokáshagyomány. Az ételek, mint a gombaleves, az olajos burgonyasaláta, a bobályka, a törtpaszuly – utóbbit a férjem nagyon szereti –, a böjtös töltött káposzta és hal alkotják a menüt. Na, idén a töltött káposztát szárított gomba helyett zöldséggel töltöm meg. Ez lesz az idei ételmeglepetés. És a halászlé.

Nem az ünnepi készülődés a legnehezebb, inkább az ajándékok kiválasztása, vallják be mindketten. Hiszen már mindenkinek szinte mindene megvan, de ajándékozni azért mindenképpen kell valamit. Idén sem lesz ez másképpen, és mind a tizenhárom vendég részére ott lapul majd egy csomag a fenyőfa alatt.

– A felnőtteknek kisebb, elsősorban hasznos és praktikus dolgokat szántunk, a gyerekeknek viszont jár a nagy ajándék, a sok játék – magyarázza Irénke. – Amit persze azonnal megrohannak és hiába inti őket Szilvia, a menyem, a rendfenntartó, hogy előbb imádkozni kell az asztalnál, leülni és megvacsorázni, akkora örömmel bontogatják a csomagokat, hogy nem lehet visszafogni őket.

És ha már az ajándékok kerültek szóba, nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: Spenik Ottó és felesége, Irén számára mi volt az eddigi legszebb, legemlékezetesebb karácsonyi ajándék.

– Már nagyon vártuk a harmadik unokát, és úgy alakult, hogy karácsony előtt pár nappal a kisebbik fiamék megajándékoztak vele – idézi fel a családfő.

– Nekem is emlékezetes ez a karácsony, de azért számomra mégis a legnagyobb ajándék, ha együtt vagyunk, és együtt ünnepelhet az egész család – mondja a ház asszonya, Spenik Irén.

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó