2009. december 24., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 186.-187. (859.-860.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Beca József: csak legenda a miniszteri bársonyszék

A Szovjetunió egyetlen magyar születésű olimpiai bajnoka, a nyolcvanéves Beca József jelenleg is Munkácson él, igaz mostanság már csak a tévében figyeli a labdarúgást. A CSZKA Moszkva egykori futballistája volt az első magyar, aki a szovjet válogatottban szerepelt, és aranyérmet szerzett az 1956-os melbourne-i ötkarikás játékokon. Később edzőként ért el óriási sikereket. Volt, hogy Becajannak hívták, hőst faragtak belőle, a sportminiszteri bársonyszékkel kecsegtették, és mikor egy szovjet–magyar meccsen megszólalt magyarul, Hidegkuti nem hitt a fülének. Beca sikereiről, gyerekkori szenvedéseiről, a nyomorról, légibaleseteiről és elismeréseiről is beszélt.

– Magyarnak születtem Munkácson, itt jártam gimnáziumba, itt tanultam meg németül – kezdte az egykori kiváló futballista. Viszontagságos gyerekkoráról elmondta, hogy édesanyját születésekor elveszítette, édesapja pedig a második világháborúban esett el, így négy testvérével együtt mostohaanyja nevelte fel. A harcok utolsó hónapjaiban néhány hétig Budapesten volt gyári munkás, majd pár héttel a háború után, tizenhat évesen egy munkácsi fogorvos mellett segédkezett.

– A háború után szovjet állampolgár lettem, kénytelen voltam oroszul is megtanulni, mert addig csak az alapszavakat ismertem. A sport már korábban is kulcsszerepet játszott az életemben, lehettem volna bokszoló is, megyei bajnokságot nyertem, veretlen voltam. Ám a futball volt a nagy szerelmem, tehetségesnek tartottak – elevenítette fel pályájának elejét. Beca az első köztársasági spartakiádon, munkácsi színekben tizennyolc évesen tűnt ki társai közül, azonnal le is csapott rá a lembergi csapat, később a CSZKA Moszkva is szívesen látta volna soraiban, végül a hároméves katonaidő után került az akkori fővárosba. Legnagyobb sikereit is a katonacsapatban érte el, 1954-től kihagyhatatlan volt a bajnoki dobogóért harcoló alakulatból. – Buldogoknak hívtak minket, kárpátaljaiakat. Szívósak, kitartóak és kemények voltunk, ha rátapadtunk valakire, azt nem eresztettük.

– Lembergben jöttem rá az alapigazságra, hogy a futballhoz nem szükséges nyelvismeret. Kézzel-lábbal mutogattam, de megértettek, össze tudtam játszani a fiúkkal – magyarázta. A szovjet válogatottban 1955-ben mutatkozott be. A franciák ellen debütált és ez a találkozó azért is érdekes, mert a szbornájában válogatottban akkor szerepelt először magyar nemzetiségű játékos.

– Legalább kétszer annyit kellett teljesítenem, mint egy orosznak, ám sikerült meggyőznöm mindenkit, helyem van a válogatottban – emelte ki. – Nem csak a labdarúgó tudásomért tiszteltek. Amikor először utaztam a válogatottal külföldre, az edző, Kacsalin, egy vacsoránál azt mondta a többieknek: figyeljétek Becát, hogy melyik evőeszközhöz nyúl, hogy eszik, utánozzátok. Mert sokan nem ismerték az étkezés szabályait. Egyiptomban volt egy eset, a válogatottal vendégszerepeltünk és parfümöt szerettem volna venni a feleségemnek. Behívtak egy pincébe, hogy ott majd válogathatok, mikor is elém álltak és közölték, fogoly vagyok és váltságdíjat követelnek majd értem a szovjet labdarúgó szövetségtől. Ám nagy nehezen elmagyaráztam nekik, hogy én magyar vagyok, így nem kapnak értem egy fillért sem, így elengedtek.

A középpályásként és csatárként is bevethető játékos legnagyobb sikerét a melbourne-i olimpián érte el, aranyérmes lett.

– Az általunk és a világ által is csodált magyarok nem jöhettek, így a címvédő hiányában tudtuk, hogy esélyesek vagyunk. A fináléban a jugoszlávokat vertük meg. Akkor nem játszhattam, így sokkal emlékezetesebb meccs volt, amikor Jasin hibája után az utolsó percben a gólvonalról mentettem Indonézia ellen, így maradt a gólnélküli döntetlen, és a megismételt meccsen már simán nyertünk. Jasin a nyakamba borult, és csak annyit súgott: szpasziba – emlékezett a kapuslegenda hálájára.

– Nem volt zökkenőmentes a repülőút Melbourne-be. A leszállásnál, légörvénybe kerültünk és a gépen óriási pánik tört ki, többen magukon kívül ordítottak. Szerencsénkre az egyik pilóta magyar volt, így én első kézből értesültem az eseményekről és nyugtattam a többieket. Végül földet értünk, és később egy emléklapot is kaptam, melyben az szerepel: "a hősnek, aki megakadályozta a katasztrófát", pedig csak az volt a szerencsénk, hogy tudtam magyarul.

Amikor visszaértünk, fergeteges népünnepély várt minket. Vlagyivosztokig hajóval utaztunk, ott vonatra szálltunk. 14 napig tartott az út Moszkváig. Minden állomáson vártak és éljeneztek az emberek. Hruscsov fogadott minket a Vörös téren, szinte a könny is kiszökött a szeméből. Az érem mellé 3600 rubel prémium járt, amiből sikerült megvásárolnunk az első autónkat – mondta.

A magyar Aranycsapat ellen is pályára lépett.

– '54-ben Moszkvában fogadtuk egy barátságos mérkőzésen a magyar válogatottat, Vojnov Puskást, én pedig Hidegkutit fogtam. Egyik szituációnál a magyar csatár lerúgott és én magyar káromkodásban törtem ki. Hisz mindenki az anyanyelvén tud jóízűen szitkozódni. Hidegkuti abban a pillanatban megrökönyödött, és azt mondta: "Te magyar vagy?" Én erre válaszolva: "Itt nem számít, hogy magyar, török vagy épp amerikai vagyok, ha ezt a játékstílust folytatod, nem állok jót magamért". Végül bocsánatot kért a legendás magyar labdarúgó.

– Az '55-ös moszkvai, magyar diadallal végződő moszkvai meccsen sérült volt.

– '62-ben kivittek a világbajnokságra, de csak megfigyelni a magyar csapat játékát, mert a szovjetek nagyon féltek Alberttől, Tichytől. Egy KGB-s mindig velünk volt, figyelmeztetett, kivel beszélhetek és kivel nem, hova mehetek, hova nem...

Az eredményeire a felső vezetés is felfigyelt, Zsukov marsallal baráti kapcsolatot ápolt, van egy sztori, hogy Zsukov felajánlotta neki a sportminiszteri bársonyszéket...

– Ez csak legenda, ugyan hogy lehettem volna miniszter az én felmenőimmel és származásommal – emlékszik vissza Beca. A hadnagyi rangot viszont megkapta.

Pályafutását 1966-ban – egy csúnya sérülésből nem sikerült felépülnie, mai napig sántít – fejezte be. Edzőként is komoly eredményeket ért el. A Zenit Leningrádot edzette először, de a Rosztovnál ért el rekordokat.

Tizenhat válogatott labdarúgó fordult meg a kezem alatt, kupát nyertem, de négy kisebb légi baleset után azt mondtam: elég volt.

Ám elmondása szerint ezekben az években is akadt kaland. A Jereváni Ararat edzőjeként egy franciaországi vendégszereplésen Becajanként mutatták be.

– A szövetség névjegykártyát készíttetett nekem, ám én nem olvastam, mi szerepel rajta. A záróünnepségen arra lettem figyelmes, hogy valamilyen Becajant szólítanak, ekkor jöttem rá, hogy az én lennék.

Felesége az ukrán kézilabda válogatottban játszott.

– Én nem beszéltem oroszul, ő nem beszélt magyarul, mégis megismerkedésünk hetedik napján megkértem a kezét. Már 56 éve együtt vagyunk.

– Rajzolgattam, festegettem, viszont ő azt hitte, hogy ezek pénzért vásárolt képek. Hogy tanúbizonyságot szerezzen festői vénámról, leültetett a konyhában az ablak elé és kérte, fessek. Miután elkészült a kép, döbbent rá, hogy igazat mondok. Ma azok a festmények Rosztovban és Libanonban vannak a gyermekeinknél.

Manapság sportcsatornák szórakoztatják, a festészetnek is hátat fordított, de előfordul, hogy kilátogat egy-két mérkőzésre is.

Szabó Sándor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó