2009. december 22., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 185. (858.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kincs, ami nincs

Még májusban egy kiállítás tárgyaiként került Ukrajnába az a kétmillió hrivnya értékű műkincs, amelyet most égre-földre keresnek. A csapi vámhivatal sajtótájékoztatóját jómagam is olvastam. Az áll benne, hogy az Itáliából érkezett hat szobrot és harminc festményt december 1-jéig kellett volna visszaküldeni Olaszországba, ám ez valamiért nem történt meg. A fináncok a három hét alatt minden ukrajnai határátkelőn fokozottan figyelték, átléptettek-e többmilliós értékű műkincseket valahol, ám nem jártak sikerrel. A tárlat anyagait mintha a föld nyelte volna el. A terem pedig, ahol eredetileg ki voltak állítva, most üresen tátong, a korábbi bérlők ismeretlen helyen tartózkodnak. Nos, eddig a sajtóhír, amire talán oda sem figyeltem volna, ha nem kerül szóba egy értelmiségiekből álló beszélgetés során.

A téma onnan indult el, hogy krízis ide, gazdasági válság oda, gazdagokból, úgy tűnik, nem lett kevesebb. Az ingatlanpiacon tevékenykedő egyik asztaltárs meséli, hogy a lakásbérlők között egyre több az úgynevezett VIP-s kliens, aki több ezer eurót is hajlandó áldozni a bérleti díjra. És akkor ott vannak még a kacsalábon forgó paloták, amelyek Ungvár, Munkács és tucatnyi kárpátaljai település "díszei", s melyek nem két fillérből épülnek. És a külcsíny mellé dukál a belbecs is. Magyarán: a szép házat be kell rendezni. És nemcsak drága bőrgarnitúrával és perzsaszőnyegekkel. A magára valamit is adó újgazdag értékes festményekkel, drága porcelánnal, vázákkal és stílusos szobrokkal veszi körül magát. És most kerültek a képbe, pontosabban szóba, a külföldi műkincsek. Beszélgetőtársunk szerint hétszentség, hogy azok már valamelyik kijevi vagy más, netán egy donecki milliomos falán, illetve nappalijában díszelegnek. Nem első eset, teszi hozzá, hogy a kiállítási tárgyakként definiált műkincsek így kerülnek a csalárd műkereskedőkhöz, majd egy huszárvágással a megrendelő üzletemberhez. És a kincsek: eltört, elázott, tönkrement, megsérült stb. címszók alatt soha nem kerülnek meg...

Ha ti tudnátok, hány értékes kárpátaljai festmény vándorolt már át szükebb pátriánkból az ukrán fővárosba, sóhajt fel a mellettem ülő hatvanas éveit taposó értelmiségi. Évek óta nyílt titok, hogyha valaki valamelyik kijevi szakminisztériumban járt ügyintézés céljából, és nem akarta, hogy küldözgessék Ponciustól Pilátusig, annak egy Erdélyi-, Boksay-, Glück- vagy Habda-festménnyel a hóna alatt kellett bekopogtatnia az illetékes csinovnyikhoz, és problémája még aznap pozitív elbírálásban részesült. A kárpátaljai festőgéniuszok munkái iránt Ukrajna-szerte hatalmas a kereslet. És külföldön is. Lapunkban gyakran írunk arról, hogy lopják azokat, sőt már nemegyszer gyilkoltak is értük. De úgy tűnik, az újgazdagoknak van egy olyan rétege, amelyik az itáliai képzőművészetre vevő. És eme nem filléres hobbinak hódolva bármilyen cselszövésre hajlandó, hogy kijátssza az igazságszolgáltatást.

A történtekről olvasva és hallgatva mások véleményét, arra a következtetésre jutottam, hogy valami igencsak sántít ebben az egészben. A piti tolvajok aligha műértők, valahonnan "fentről" írányíthatják ezt az egészet. Harminchat darab értékes műkincset csak leltárba vettek valahol, tehát kizárt, hogy a műkincspiacra kerüljön. És még valami: szerintem egy futball Eb-re készülő ország csak nem ront az imázsán azzal, hogy külföldről behozott értékeket csak úgy "lenyúl". Vagy lehet, hogy mégis? Hiszen loptak már ebben az országban nagyobb tételeket is...

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó