2009. december 22., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 185. (858.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Dobó István visszatért

Dobó István nevének hallatán szinte mindenki tudja, kiről is van szó. Az már kevésbé közismert, hogy az egri várkapitánynak komoly kötődése volt szűkebb pátriánkhoz, nevezetesen az Ung-vidékhez. Szerednyén látta meg a napvilágot és Dobóruszkán helyezték örök nyugalomra.

Emlékének, szellemiségének ápolását tűzte ki célul az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Ungvári Járási Szervezete. Ennek jegyében találkoztak a Sislóci Dobó István Középiskolában szakemberek és érdeklődők, hogy felmérjék, összegezzék mindazt, ami az egri hős életével kapcsolatos, bemutassák, hogyan ápolják örökségét, lényegében elindítva azt, hogy Kárpátaljának eme szegletében is kialakuljon egy igazi Dobó-kultusz. Ennek jegyében avatták fel a tanintézmény falán Szerednye urának emléktábláját. Mihajlo Beleny alkotásánál együtt imádkoztak az ünneplők Ábrány Krisztián görög katolikus és Béres István római katolikus atyával.

– Vannak olyan kimagasló személyiségek, akik egy egész nemzet, egy egész ország számára példaképül szolgálnak – fejtette ki a konferencia nyitóbeszédében Kőszeghy Mária, az UMDSZ járási szervezetének elnöke. – Vidékünk, az egykori Kelet-Magyarország több ilyen alakkal is büszkélkedhet, gondoljunk Árpád nagyfejedelemre, Zrínyi Ilonára, II. Rákóczi Ferencre. És ilyen ember Dobó István is, aki örök időkre beírta nevét a magyar nemzet történelmébe, s aki ezer szállal kötődik Ung-vidékhez. Nem titkolt célunk és feladatunk, hogy végre az őt megillető helyre helyezzük a kárpátaljai magyarság köztudatában, és jó értelemben véve kultuszt teremtsünk itt, a Kárpátok alján is.

Üdvözölte az egybegyűlteket Szuromi Antal ungvári konzul. Mint elmondta, édesapja és édesanyja korábban Egerben, a Dobó István Gimnáziumban érettségizett, így számára sem az egri vár, sem annak egykori kapitánya nem idegen. Lizák István 11. osztályos tanuló Dobó imáját tolmácsolta a résztvevők számára.

A konferencián több érdekes előadást hallhatott a nagyérdemű. Gortvay Erzsébet egyetemi docens, tanszékvezető Dobó Istvánnak a magyar irodalomban betöltött helyét elemezte. Mint elmondta, alakját Gárdonyi Géza rajzolta meg a legteljesebben. Az egri csillagokban a várvédelem 30 napja alatt bontakozik ki jelleme teljes, igaz, erősen idealizált nagyságában. Dobó Istvánnak, illetve az egri erődítmény védelmének a magyar történelemben játszott szerepét Zubánics László történész, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke dolgozta fel, s juttatta el a konferencia szervezőihez. Egy másik historikus, Maha László, a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola igazgatója pedig a főúr Ung-vidéki kötődéseit vette górcső alá.

Fegyir Sándor docens, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanszékvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy történészek, irodalmárok nem nagyon foglalkoznak az 1552-es év eseményével. A magyar szakemberek kimondottan az egri vár megtartásával kötik össze Dobó Istvánt.

– Napóleont nem mindenki ismeri a gyerekek közül, de a Napóleon-süteményt már igen. Dobó Istvánt tisztelik Magyarországon és Kárpátalján is, de az Egri bikavért az egész világon – hangsúlyozta Fegyir Sándor. – Utánanéztem, és nagyon érdekes dolgokat találtam Dobó Istvánról. Nemcsak a magyar nemzetet, hanem a kereszténységet és Európát mentette meg azzal, hogy megállította a törökök előrenyomulását. Örökségének ápolása és a turizmus szempontjából is nagyon fontos, hogy megfelelő kapcsolatok, illetve egy turistaútvonal alakuljon ki Eger, Szerednye és Dobóruszka között.

Emerih Kriczky, Szerednye polgármestere elmondta: fontos dolognak tartja a múlt ápolását, azt, hogy az emberek tisztában legyenek, ki volt a település híres szülötte. Az utóbbi időben személyesen is foglalkozott Dobó Istvánnal.

Dr. Veres Gábor, az Egri Dobó István Vármúzeum igazgatója részletes képet adott az erődítmény évszázadairól, illetve a múzeum történetéről. Mint elmondta, minden október 17-e az egri vár napja. Évente mintegy félmillió látogatójuk van, amivel Magyarország leglátogatottabb múzeumának számítanak.

Fodor László régész a Dobó-kutatás történetével és helyzetével ismertette meg a konferencia résztvevőit. Kivetítő segítségével mutatta be a dobóruszkai templom feltárásának menetét, a várkapitány földi maradványai azonosításának körülményeit, illetve méltóságteljes újratemetését. Lakatos László, a felvidéki település polgármestere pedig az örökség megőrzésére tett erőfeszítéseikről, illetve elképzeléseikről szólt. Majoros Mónika igazgató szomorúan konstatálta: bár a Sislóci Középiskola ünnepélyesen felvette Dobó István nevét, hivatalosan ma sem használhatja. A hatalmi szervek mindkét próbálkozásukra elutasítással válaszoltak. De nem adják fel. 2006-ban létrehozták a Dobó István Hagyományőrző Társaságot. Célja a nemzeti kultúra megőrzése és gyarapítása, a turizmus fejlesztése, illetve a nemzetközi kapcsolatok ápolása. Ennek jegyében az idén Dobóruszkára és Egerbe is ellátogattak. Mint azt Popovics Nóra történelemtanár elmondta, Dobó Fénye címmel kiadványt is megjelentettek – ezt a tanulók rajzaival fűszerezték –, a tanintézményben pedig egy emlékszoba kialakítását tervezik. Az anyag gyűjtéséből mind a pedagógusok, mind a tanulók kiveszik részüket.

A Szülőföld Alap által támogatott konferencia szívhez szóló része volt az Ivaskovics József vezette Credo verséneklő együttes Himnusz a csúcsokon című műsora.

Tóth Viktor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó