2009. december 19., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 184. (857.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Zuhra "magyar gyermekei"

Szolyván szinte mindenki ismeri, vagy legalábbis hallott már a Bulak családról. Ismertségüket a kilenc gyereknek köszönhetik. Ivan, a családfő és felesége, Zuhra közel négy évvel ezelőtt egy napon úgy döntöttek, két felnőtt gyermekük mellett még hét árva, illetve nehézsorsú apróság nevelését is vállalják. Az elhatározást hamarosan tett követte. Egymás után érkeztek a gyerekek új otthonukba.

Ottjártunkkor csendes volt a kétszintes épület. Kiderült, az apuka odesszai kirándulásra vitte a gyerekeket. Az anyuka és a nagyfiú, Roman őrizte a házat.

– A férjem, ha csak egy mód van rá, szünidőben elutazik velük valahová – magyarázza a háziasszony. – A kicsik imádják ezeket a kiruccanásokat.

A hét gyerek három családot alkot. Bulakék nem akarták elszakítani a testvéreket egymástól, így kerekedett hétre a kis jövevények száma. Maguk is meglepődtek, amikor már az első napon valamennyien anyunak és apunak szólították őket.

– Az utóbbi időben egyre ritkábban beszélnek régi életükről – mondja az anyuka. – Eleinte bizony kemény szavakkal illették szüleiket, amiért lemondtak róluk, vagy elhagyták őket. Igyekeztünk megértetni velük, hogy nem szabad haragudniuk, meg kell érteniük az ő helyzetüket is. Az egyetlen árva kisfiút már többször elvittük rokonaihoz, ám a többiek az idén először találkoztak a szüleikkel. Úgy gondoltuk, készen állnak fájdalom és düh nélkül szembenézni velük. Nem tévedtünk. Sírtak örömükben, és elmondták, mennyire sajnálják, hogy így alakult az életük.

Zuhra asszony, aki egyébként üzbég nemzetiségű, arra neveli a hét kis embert, hogy nemcsak az otthonuk közös, de a gondok és a feladatok is. Valamennyien jó magaviseletűek. Igaz, egyikük nagyon szeret tréfálkozni, igyekszik mindig valamivel felhívni magára a figyelmet, vagy megnevetteti a tanárokat, az osztálytársait, teszi hozzá a gazdaasszony.

– Nem lehet mindig mindent végiggondolni, előre látni, hogyan fog alakulni az életünk – válaszolja arra a kérdésre, tudták-e mire vállalkoznak. – Mi öten voltunk testvérek, a férjemék hárman, így nem szokatlan számunkra a nyüzsgés, az állandó gyerekzsivaj. A sajátjaink is elfogadták a kis jövevényeket, kérdezzék csak meg a fiamtól.

– Nincs velük semmi gond, jól megvagyunk – helyesel a 18 éves nagyfiú, miközben a közös fotókat mutatja. A legidősebb saját gyerek, 24 éves Leszka nemrég férjhez ment és elköltözött a szülői házból, újságolja Zuhra.

A tanulásra terelődik a szó, és kiderül, bizony ezen a téren akadnak gondjaik a gyerekeknek. Igaz, már sokat fejlődtek, mióta új családot kaptak, ám még mindig nem érték utol társaikat. Volt közöttük olyan, aki még a betűket is alig ismerte, mikor Bulakékhoz került. A nevelt gyerekek közül a legidősebb 16 éves, már szakiskolába jár, varrónő lesz.

– Szerintem nem olyan különleges dolog ez – magyarázza meglepetésünket látva. – Hiszen a szolyvaiak nagy része magyar anyanyelvű. Nem árt, ha ismerik a körülöttük élők nyelvét, és lehet, hogy ez később a munkában való elhelyezkedésüket is segíti. Nagyon sok külföldi, köztük magyar cég működik a városban, vagy készül beindítani tevékenységét. Az általuk feladott álláshirdetésekben pedig legtöbbször az egyik alapvető követelmény a magyar nyelv ismerete. Előfordulhat, hogy mint tolmácsok, fordítók tudnak majd boldogulni. Franciául ugyancsak tanulnak, többször jártak is Franciaországban. Néhányan már eljutottak Budapestre és nagyon tetszett nekik a város. Bár kezdő szinten beszélik a nyelvet, de meg tudták magukat értetni. Roppant nehéz nyelv a magyar, és sajnos megfelelő tankönyvet és szótárt sem sikerült eddig beszereznünk. Én pedig nem tudok nekik segíteni, mert a "nem tudom"-nál megáll a tudományom.

Nem könnyű ennyi gyerekkel, vallja be búcsúzáskor. Ám a nehézségeket feledteti az a sok öröm, amit nap mint nap szereznek. Jól érzik magukat, szépen fejlődnek, s ez mindent feledtet.

Varga Márta

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó