2009. december 19., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 184. (857.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kulcslyuk
"Mások boldogságát látni a legszebb karácsonyi ajándék"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Kolozsy András, a Nagydobronyi Református Egyház tiszteletese, a Nagydobronyi Református Líceum lelkészigazgatója.

– A lelkész munkája, akárcsak a pedagógusi és az orvosi pálya elhivatottságot követel. Tudatosan döntött az egyházi szolgálat mellett?

– Már gyermekkorom óta az volt a vágyam, hogy lelkész legyek. Beregszászból származom, az ottani 8-as iskolában érettségiztem. A Sárospataki Református Akadémia elvégzése után Nagydobronyba kaptam a kinevezésemet mint segédlelkész Horkay László tiszteletbeli püspök úr mellé, azóta itt vagyok. A mai napig ketten szolgálunk Kárpátalja legnagyobb lélekszámú református gyülekezetében, amelyhez még társul két kisebbségi is. Az egyik az északi cigánytelepen élő romaközösség, amely saját templommal rendelkezik, illetve az úgynevezett déli romatábor, ahol imaház működik. Mind a két helyen vannak egyházi alkalmak, illetve bibliaórák. Nagydobronyban kedden, csütörtökön és szombaton reggel héttől tartunk istentiszteletet, illetve vasárnap a nagytemplomban két alkalommal, valamint egyszer a református egyház égisze alatt működő idősek otthonában.

– Ugyanazt a prédikációt tartja a roma közösségnek is, vagy más hozzáállásra van szükség a velük végzett munkában?

– Nos, amit a falu lakosainak mondok egy-egy istentisztelet alkalmával, azt mondom a kisebbségi gyülekezetben is, csak sokkal egyszerűbben, képiesebben. Nagyon érzékenyek és néha lelkiekben gazdagabbak, mint az a magyar ember, aki a társadalomban magasabb pozíciót tölt be. Tudni kell, hogy mióta a roma lakosság körében Kárpátalján megjelent az igehirdetés, hatalmas változásokon ment át ez a közösség. Számtalan példát tudnék erre felhozni. Nagydobronyban a cigányokra nem jellemző a kéregetés, inkább megpróbálnak valamilyen munkát találni, napszámba állnak és abból élnek.

– Általában hogyan választja ki a témát, amelyre az igehirdetését építi?

– Nyitott szemmel járok, odafigyelek a közösségen belüli történésekre. A prédikációimban megpróbálok a gyülekezet adott problémáival foglalkozni és a kialakult helyzetből kiutat mutatni.

– Sosem hagyja alamizsna nélkül a koldust?

– Nem hagyna nyugodni a lelkiismeretem, ha adomány nélkül mennék el mellette. Volt rá példa, hogy az üzletből kijövet egy kéregető állta utamat azzal, hogy éhes. Siettem, ezért szó nélkül hagytam. De két falu után visszafor-dultam. Visszamentem a boltba, vettem egy kenyeret és odaadtam neki.

– Mennyire kell empatikusnak lennie egy lelkésznek?

– Az egyik jellemvonásom, hogy átérzem az emberek baját. Ha megállok valakivel beszélgetni és az elmondja, hogy éppen mi bántja, milyen sorscsapás sújtotta, mindig végighallgatom és megpróbálok lelki vigaszt nyújtani. Néha már az is segítség, ha meghallgatják az embert.

– Tiszteletesként minden helyzetre tud egy példabeszédet?

– Nem kell feltétlenül bibliai idézetnek lennie, hiszen az életből, a megtörtént élethelyzetekből is lehet meríteni.

– Gyerekként is mindig ilyen komoly és kimért volt?

– Nem voltam különc, a nagy csínytevésekből igyekeztem kimaradni.

– Városi fiatalemberként menynyire volt nehéz beilleszkedni egy dolgos és munkaszeretetéről híres nagyközség életébe?

– Ahhoz az embertípushoz sorolnám magam, amelyik hamar feltalálja magát az adott közösségben, tehát beilleszkedési gondjaim nem voltak. Viszont mikor az első prédikációmra készültem, s ki kellett állnom egy olyan gyülekezet elé, ahol Horkay püspök úr is szolgál, akkor komoly belső harcaim voltak. Tudtam, hogy a nagydobronyiak Biblia-olvasók és templomjárók, hogy komolyan veszik mindazt, ami az igehirdetésen elhangzik. Vajon én, az egyszerű lelkész, tudok-e olyat mondani, amivel megfoghatom ezeknek az embereknek a lelkét. Az igehirdetés után láttam a szemekben, hogy befogadtak, már ide tartozom.

– Mégpedig olyannyira, hogy a párját is a közösségből választotta...

– A feleségem tanítónő a helyi középiskolában. Három éve vagyunk házasok, van egy kisfiunk, és útban van a második baba. Az orvosok szerint kislány lesz.

– Mennyire másként éli meg a szeretet ünnepét, a karácsonyt egy lelkész családja?

– Talán lélekben jobban készül. A lelkész számára pedig külön kihívás, hiszen oda kell állnia a gyülekezet elé, valami újat, magasztosabbat mondani Jézus születéséről.

– Az ajándékozás mennyire fontos eleme az ünnepnek?

– Része, de nem alapvető fontosságú. Nekem az az ajándék, ha örömet szerezhetek. Mások boldogságát látni a legszebb karácsonyi ajándék.

"...Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket. Ezt pedig az evangéliomért mívelem, hogy részestárs legyek abban" (1Kor 9,22-23).

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó