2009. december 19., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 184. (857.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Pedofilbotrányba keveredett Jaremcsuk

A kárpátaljai születésű Ivan Jaremcsukot, a Dinamo Kijev és a szovjet válogatott egykori labdarúgóját pedofíliával vádolják, amit az egykor szebb napokat is látott sportoló nem tagad– olvasható a Szevodnya című ukrán napilapban.

– Nem tagadta a vádakat, sőt, részletes vallomást tett az esetekről – nyilatkozta a vizsgálatot folytató nyomozó az újságnak. – Korábban is felvetődtek hasonlók labdarúgó ellen, ám bizonyítékok és a sértettek vallomásainak hiányában nem indult eljárás. A nyomozás jelenlegi szakaszában annyit lehet tudni, hogy a gyanúsított 13 éves iskolás lányokat csalt a lakásába és szexuális kapcsolatot létesített velük, amiért a kiskorúak 200 hrivnyát kaptak – emelte ki a detektív.

A Szevodnya információi szerint a vizsgálat az egyik sértett édesanyjának feljelentése alapján indult. Kiderült az is, hogy nem Jaremcsuk hitelezői akartak ily módon bosszút állni a volt sportolón. Köztudott ugyanis, hogy az egykori sikeres focista szerencsejátékon elvesztette vagyonát, kijevi luxuslakását és értékes autóját.

– Mennyi bőrt lehet még rólam lehúzni? Nem értem, mit szeretnének elérni. Ha a rendőrség válaszolt a kérdéseikre, akkor miért kell azokat nekem is feltenni. Engem tartanak az ország legnagyobb pedofiljának, holott emellett is rengeteg problémám van. Ha arra is került a sor, semmilyen megrontásról nem volt szó – nyilatkozta Jaremcsuk, megbotránkozva a róla megjelenő cikkeken.

Az ügyészségen megerősítették, a jövő év elején bíróság elé kerül az ügy. Addig a futballista nem hagyhatja el az országot.

Sz. S.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó