2009. december 19., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 184. (857.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
13 istálló, 26 pilóta, 10 pontszerző
Jövő évi Forma-1-es mustra: óriási divat a visszatérés

A 2010. évi sorrendben a 61. Formula-1-es szezon lesz. Már az idén is visszatérési hullám indult meg, mely jövőre tetőzni látszik.

A 2009-es évad sokszor volt hangos a visszatérésektől. Itt volt példának okáért a Schumacher-féle mizéria, mely aztán bő egy hónap múltán ki is pukkadt, mint egy lufi. Sokan reklámfogásnak tartották a hétszeres világbajnok újbóli F1-es szereplésének elhintését a médiában. Schumi mellett itt volt a suzukai versenypálya is, mely két év kihagyást követően tért vissza a versenynaptárba. Button és Barrichello győzelmi vénája újra megmutatkozott. A brit 4, a brazil 5 év után tért vissza a dobogó legfelső fokára. És ha már a győzelmeknél tartunk, azt se felejtsük el, hogy az évad elején vérszegény teljesítményt mutató McLaren és Ferrari bő háromnegyed év elteltével visszaszerezte a korábbi versenyképes formáját.

De ezzel nincs vége, hiszen a 2010-es szezonnal jön az igazi "Come back" széria. Egy év kihagyás után jövőre biztosan lesz Kanadai GP. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan is megerősítette, hogy a Saubernak adta a tizenharmadik csapat indulási jogát, így a hinwilli gárda 4 évnyi BMW házasságot követően újra saját néven futhat a száguldó cirkuszban. De nem csupán Peter Sauber alakulata az, amely régi-új csapatként jelen lesz a mezőnyben. Például itt van még az 1994-ben kivonuló Lotus, mely ugyan egészen más háttérrel, de régi névhasználatával újra megveti lábát az F1-ben.

Mint ahogy a Mercedes is. Az Ezüst Nyíl, mint önálló csapat 1956-ban döntött úgy, hogy kiszáll az autósportból. A háttérben a Le Mans-i baleset volt, ahol több néző is szörnyethalt egy kisodródó és felboruló Mercedes miatt. Azonban a stuttgarti cég jövőre névadóként szerepel a nevezési listán, miután megvásárolta a Brawn GP többségi tulajdonrészét.

Hivatalossá vált, hogy a Renault is marad, de a vezetést átadják másnak. A technikai feladatokat annak a Dave Richards-nak a cége fogja felügyelni, akit a Honda 2005 végén kirúgott azt követően, hogy csaknem csúcsra járatta a BAR-Hondát. Richards mellett Mike Gascoyne is újra felbukkan a boxutcában, a brit szakember a Lotust fogja irányítani. Mike a Spyker projekt bukásával volt kénytelen távozni 2007-ben a Forma-1-ből. A Lotus csapat és a csapatfőnök mellett az egyik lehetséges pilóta is nagy visszatérő lehetett volna, hiszen a brit–malajziai istálló nem titkolt célja volt, hogy az 1997-es világbajnokot, Jacques Villeneuve-öt leigazolja. Ám ez meghiúsult. Villeneuve mellett a másik – már említett – világbajnok, Schumi is újra célkeresztbe került, mint a Mercedes GP lehetséges pilótája. Német lapértesülések szerint Abu-Dzabiban tesztel majd a hétszeres világbajnok, mielőtt eldönti, hogy újra versenyez-e.

De ne csupán csapatokról essék szó. Itt van a Cosworth, mint motorgyártó, amely vállalat jövőre hat csapatnak is szállít erőforrásokat. Legutóbb 2006-ban voltak jelen az F1-ben. 1993-at követően a tankolás nélküli futamok is visszatérnek a száguldó cirkuszba. És ha mindez megvalósul 2010-ben, akkor sem lesz vége a nagy visszatérés-dömpingnek, hiszen a WRC-be menekülő Räikkönen, illetve a Bridgestone visszavonulásával fókuszba kerülő Michelin is újra jól csengő név lehet a 2011-es mezőnyben. De ez már a jövő zenéje.

Továbbá 2010-től keskenyebb első gumikat használnak a csapatok, mivel 2009-ben az a probléma merült fel az autókkal, hogy túlkormányzottak. Betiltják a futam alatti tankolást, a töltőberendezések szállítása miatti óriási költségek miatt, tehát a boxkiállások alkalmával csak kerékcsere lesz. Ezzel a boxkiállások 5-6 másodperccel lesznek rövidebbek. Ettől azt is várják, hogy a pilótáknak kevesebb lehetőségük lesz a boxban pozíciót nyerni, tehát szívesebben választják a pályán való előzést. Az időmérő edzésen az elsőhöz és a másodikhoz hasonlóan a harmadik etapot is üres tankkal futják. A csapatok közös megegyezéssel ejtik a KERS-rendszert, költséges kifejlesztése miatt, ráadásul szerintük legalább akkora hátránya van, mint előnye.

A Nemzetközi Automobil-szövetség és az F1-es csapatok javaslatára a Motorsport Világtanács megváltoztatta a Formula-1-es vb-sorozat pontrendszerét. Ezentúl a verseny győztese 25 ponttal gazdagodik, a második helyezettnek 20, a harmadiknak 15 pont jár. Az eddigi első nyolc pilótával szemben jövőre már a legjobb tízet díjazzák futamonként. A változtatásra a megnövekedett csapatlétszám miatt volt elsősorban szükség. 2010-ben 13 istálló 26 autója áll majd rajthoz a nagydíjakon, ami 1995 óta a legnagyobb létszám a száguldó cirkuszban. 2003-ban változtattak legutóbb a pontrendszeren. A hat évvel ezelőtti módosítás az első hat helyett az első nyolc pilótának garantált pontokat.

KISZó-összeállítás

Tervezett pilótalista 2010-re:

McLaren: Jenson Button, Lewis Hamilton

Ferrari: Fernando Alonso, Felipe Massa

Red Bull: Sebastian Vettel, Mark Webber

Williams: Rubens Barrichello, Nico Hülkenberg

Force India: Adrian Sutil, Vitantonio Liuzzi

Lotus: Jarno Trulli, Heikki Kovalainen

Virgin Racing: Timo Glock, Lucas di Grassi

Mercedes: Nico Rosberg, Nick Heidfeld*, Michael Schumacher*

Renault: Robert Kubica, Romain Grosjean*, Nick Heidfeld*

Toro Rosso: Sebastien Buemi, Jaime Alguersuari*

Campos Meta: Bruno Senna*

USF1: José María López*, Jacques Villeneuve*

Sauber: Kamui Kobayashi*

*– kérdéses

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó