2009. december 15., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 181. (854.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
KMPSZ-közgyűlés Beregszászban

Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ).

Elnöki beszámolójában Orosz Ildikó visszatekintett arra, milyen pályán haladt a kárpátaljai magyar oktatás a független Ukrajna létrejötte óta eltelt időszakban, és kiemelten szólt az elmúlt egy év eseményeiről. Mint hangsúlyozta, a nemzetiségi oktatás ellehetetlenítésére irányuló intézkedéseket az állami szervek generálják. A KMPSZ beadványaival és kérelmeivel minden illetékes intézményt megkeresett az intézkedések hatályon kívül helyezése érdekében, de érdemi választ egyetlen hivataltól sem kapott.

– A pedagógusszövetség elnöke mellett a régiók vezetői is beszámoltak tevékenységükről. Többek között arról is szó volt, hogy az adott területen milyen tantárgyi vetélkedőkön vettek részt a tanulók, milyen konzekvenciák vonhatók le az emelt szintű érettségi eredményeiből – nyilatkozta lapunknak Ferkó Csaba, a Tiszaásványi Általános Iskola igazgatója. – Az alapszervezeti elnökök segítségével felmérést végeztünk, arról, hogy az Ungvári járásban 2009-ben hány magyar gyereket adtak be ukrán első osztályba, illetve vezettettek át magyar osztályból ukránba egészen a 9. osztályig. Nos, legalább 130 tanulóról van szó, ami megfelel egy átlagos általános iskola diáklétszámának.

Ferkó Csaba szerint mindez a nemzetiségeket hátrányosan érintő intézkedések következménye. A közgyűlés által az ügyben elfogadott nyilatkozatot eljuttatják az illetékesekhez. Mint megjegyezte: szeretnék, ha lenne foganatja. Ebben követelik, hogy "biztosítsák állandó jelleggel, hogy a magyar tannyelvű iskolákban érettségizők anyanyelven tegyék a szaktárgyi emelt szintű érettségi vizsgáikat, ... a magyar nyelv és irodalom kerüljön be a választható emelt szintű tantárgyak közé, ... az ukrán állam biztosítsa a magyar tannyelvű általános és középiskolák számára a folyamatos és rendszeres tankönyvellátást."

T. V.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó