2009. december 15., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 181. (854.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Petőfi előtt tisztelgett Kijev

A Magyarok Kijevi Egyesülete (MKE) megalakulásának huszadik évfordulója igazán emlékezetes marad. Nem csupán a kerek dátum okán, hanem főként azért, mert az ukrán főváros Borovszkij utcájának egyik parkjában felavatták Petőfi Sándor mellszobrát.

Joggal nevezte több felszólaló is történelminek az eseményt, hiszen komoly jelképértéke van annak, hogy zaklatott jelenünkben az értékteremtés ilyen ténye is megvalósulhat. Ezt emelte ki ünnepi beszédében Szerhij Rudik, a Kijevi Állami Közigazgatás elnökhelyettese, Bársony András, Magyarország ukrajnai nagykövete, de ugyanezt hangsúlyozta Hennagyij Udovenko egykori külügyminiszter, az elnök mellett működő nemzetiségi szervezetek tanácsának elnöke, dr. Tóth Mihály, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke, Borisz Olijnik költő, akadémikus, Horváth Sándor költő is.

Felemelő, jó volt azon a decemberi napon Kijevben magyarnak lenni. S amikor Pocsai Vince tiszteletes igehirdetése után elcsendesedett a lélek, jó volt fejet hajtani Petőfi megidézett szelleme előtt, s jó volt hinni, tudni: együtt magyarok és nem magyarok képesek vagyunk értéket teremteni. Megható volt, amikor Csákány Dóra ajkán felcsendült: Kelj fel Petőfi... sokak szemében megcsillant a könny...

A program a Színészek Házában folytatódott. Immár hagyomány, hogy az Ukrajnai Magyar Napok alkalmával Kijevben találkoznak az UMDSZ hágón inneni és túli tagszervezeteinek képviselői. Vass Tibor elnöknek volt mire visszaemlékeznie, ugyanis a közösség égisze alatt működik a Liszt Ferenc Társaság, a kijevi magyar tudósokat tömörítő szövetség. Az egyesület erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a Magyar dombon szívet emelő műalkotás őrzi eleink emlékét, s elzarándokolhatunk Liszt Ferenc emléktáblájához. De talán e tetteknél is fontosabb, hogy a főváros magyar közössége tekintélyt vívott ki Kijevben, s ezzel nem csupán maguknak, hanem az egész ukrajnai magyarságnak tettek, tesznek nagy szolgálatot. Ez utóbbi gondolatot fogalmazta meg köszöntőjében Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke. A kárpátaljaiak az oklevelek, emléklapok mellett más ajándékot is hoztak. A kisgejőci Csákány Dóra népdalokkal, kárpátaljai költők megzenésített verseivel, Szabó Klára és Kraszilinec László, az eszenyi Ritmus két tagja csárdásokkal aratott osztatlan sikert. S a jelképes ajándékozásnak még nem volt vége. Az Ukrajnai Magyar Napok keretében a Lavra NEF galériájában megnyílt Veres Ágota beregszászi festőművész kiállítása.

KISZó-tudósítás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó