2009. december 15., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 181. (854.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
...valóban nem tiltakozhat

A nagy emberek sírján bogáncs és barát terem. E bölcs szólás Szabó Dezsőtől, a valaha Ungváron is élt írótól, Az elsodort falu című nagyhatású mű szerzőjétől származik. Tegyük azonban hozzá: a nagy emberek sírján ezen felül helyenként és koronként feledékeny és méltatlan utódok is megteremnek.

Jut mindez eszünkbe a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) lapja legutóbbi számának egyik szösszenetéről. A fogalmazvány ihletői – szerzőről, szerzőkről a zzz/m aláírás miatt aligha beszélhetünk – azt kifogásolják, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Közösségi Díjat nevezett el Fodó Sándorról, a KMKSZ és az UMDSZ alapító elnökéről. Ezzel kapcsolatban felelevenítik az 1994-es esztendőt, amikor a demokrata szövetség jelenlegi vezetői a parlamenti választáson úgymond ellenjelöltet állítottak Fodó Sándorral szemben, szóvá teszik, hogy annak idején jogtalanul távolították el az UMDSZ éléről. A cinizmus netovábbjának tartják, hogy a Fodó Sándorról elnevezett díjat az őt legyőző, majd UMDSZ-elnöki pozíciójában követő Tóth Mihálynak is odaítélték korábban.

Emlékezetük azonban szelektív és hiányos. Nem szólnak arról, hogy 1994-ben minden realitást figyelmen kívül hagyva, a KMKSZ beregszászi tagságával szembehelyezkedve – és ezzel elindítva a kulturális szövetséget a szakadás, a marginalizálódás irányába – döntöttek a nagyválasztmányt kézileg vezérlő későbbi puccsisták Fodó Sándor indításáról, nem utolsósorban azért, hogy eltávolítsák Kárpátaljáról, s ily módon távollétében már akkor megkaparintsák a tényleges hatalmat a szövetségben. Elfeledkeznek arról is, hogy annak idején az egyenjogú szervezetek szövetségéből álló UMDSZ tagszervezetei döntöttek úgy, legyen az országos szervezet mindenkori elnöke az ukrán parlament mindenkori magyar nemzetiségű képviselője. Így lett elnök Tóth Mihály, így lett elnök 2002-ben Gajdos István.

S így lett volna elnök 1998-ban Kovács Miklós is. Ő azonban ezt a felajánlott posztot elutasította. Hogy miért? Talán némileg rámutat az okokra az a tény, hogy kijevi képviselősége négy éve alatt mindössze kétszer tartotta fontosnak találkozni az ottani magyar közösséggel, akkor is magyarországi küldöttséget kísérve el a Magyar Házba.

Nem beszélnek az írás ihletői arról sem, ami közszájon forog, nevezetesen, hogy Fodó Sándor jelenlegi utódai mi mindent el nem követtek mentoruk minél nagyobb morális és szociális válságba sodrása érdekében. Nem beszélnek arról sem, hogy a halálát megelőző időszakban szinte havonta, ha nem gyakrabban találkozott utódjaival. No, nem Kovács Miklóssal – ő egyszer sem kereste fel, még a születésnapján sem, egyszobás nyomorúságában azt az embert, akinek mindent köszönhet –, hanem Tóth Mihállyal és Gajdos Istvánnal. Nekik mondta el politikai vágyát és végakaratát, jelesül, hogy ismét egységbe tömörítse a kárpátaljai magyar érdekvédelmet, nekik öntötte ki szívét, kért segítséget emberhez méltatlan lakáskörülményeinek jobbításához. Náluk megértő fülekre talált, a székében bábáskodónál nem. Talán az sem véletlen, amiről a szösszenet ötletadói ugyancsak elfelejtkeznek, hogy élete utolsó, lapunknak adott interjújában konkrétan megnevezte azt a személyt, akiben nagyot csalódott. És az a személy nem Tóth Mihály és nem Gajdos István volt.

Egyvalamiben igazuk van a KMKSZ hivatalos lapjában megjelent írásocska szülőatyjainak. Fodó Sándor már valóban nem tiltakozhat. Nem tiltakozhat azok ellen az ármánykodások ellen, amit egykori táskahordozói rá hivatkozva nap mint nap véghezvisznek. És nem távolíthatja el saját sírja mellől azokat az álbarátokat és méltatlan utódokat sem, akik fittyet hánynak Szabó Dezső másik örök értékű hitvallására: minden magyar felelős minden magyarért...

KISZó-reflexió

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó