2009. december 12., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 180. (853.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kárpátaljai sikerek a diákbajnokságon

Ismét érmekkel tértek vissza vidékünk ifjú sportolói az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság őszi versenysorozatáról. A közelmúltban kettős győzelemnek örülhettünk. A budapesti döntőről a Beregszászi Bethlen Gábor Gimnázium focistái aranyéremmel, a beregsomi általános iskola csapata pedig ezüsttel tért haza. A napokban Kőszegen asztalitenisz, kézilabda, sakk és birkózó szakágban rendeztek versenyeket. A beregszászi járási Papi Általános Iskola öt fiatal asztaliteniszezője Pacuk Sándor tornatanár vezetésével remekelt.

– Nagyon jól szerepeltek sportolóink, a középiskolások között Tóth József első helyezett lett, Halász Zoltán a dobogó második fokára állhatott fel. Az általános iskolás korosztályban csapatunk aranyérmet szerzett – mondta Nagy György, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség koordinátora. Buda Norbert a harmadik, Kiss Adrienn ötödik, Halász Nikolett pedig hatodik lett. A női mezőny nagyon erős volt, így a lányok szereplése is kimagasló teljesítmény.

– Elégedett a tanítványaival? – kérdeztük Pacuk Sándor tornatanárt.

– Maximálisan, hisz a négy dobogós helyezés igen jó teljesítmény. Már korábban is kitűntek tehetségükkel és küzdeni akarásukkal. Az elmúlt években sorra nyertük a megyei versenyeket. A közeljövőben is hasonló eredményeket szeretnének elérni, ezért egy edzést sem hagynak ki. Legközelebb jövő év elején Ungváron mérik össze erejüket a megye legjobbjaival.

H. Cs.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó