2009. december 10., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 178.-179. (851.-852.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Tóthék nem csüggednek
Zápszonyt segítőkész, jó emberek lakják

Az öregkor is lehet szép. Ám sajnos egyre kevesebb nyugdíjasnak adatik meg az, hogy felhőtlenül töltse agg éveit. Még rosszabb, ha az élemedett korú ember rokkant, és támasza sincs. Ilyenkor valóban elhagyottnak, fölöslegesnek érzi magát, azt hiszi, nincs szükség rá.

Tóth Ilona zápszonyi rokkantnyugdíjas nemsokára betölti a 75-öt, férje 80 éves. Egymásra utalva élték mindennapjaikat. A beregszászi járási szociális osztály sietett a segítségükre. Mester Mária személyében igazán jószívű, becsületes, segítőkész fiatalasszonyra találtak.

Ilonka néni barkaszói születésű, 1959-ben költözött Zápszonyba. 42 évig dolgozott pedagógusként. 15 évig magyar nyelvet és irodalmat tanított. A tanítóképző mellett elvégezte az egyetem matematika szakát is, így aztán már e tantárgyat oktatta.

– Mindig is képeztem magam, amit csak lehetett, igyekeztem elsajátítani. 1970-ben bevezették a nulladik osztályt, emiatt Munkácsra küldtek bennünket továbbképzésre. Itt éneket tanultam, ami nem volt számomra nehéz, hisz annak idején hegedültem.

Szívesen emlékszem vissza az elmúlt 42 évre, hiszen nagyon szerettem foglalkozni a gyerekekkel. 1990-ben mentem nyugdíjba, de még ezt követően is öt évig vállaltam néhány órát. Viszont a látásom romlása miatt sok mindent fel kellett adnom. Az egyik szememre nem is látok, a másikon 16-os erősségű lencsét kell hordanom. Még ez is gyenge, de azt mondta az orvos, hogy ameddig nem muszáj, ne szoktassuk a szememet még erősebbhez. Műteni kellene, de az orvosok már nem vállalják: azt mondják, nagyon idős vagyok. Tény, hogy alig látok, ám ennek ellenére mind a mai napig nagyon sokat olvasok. Addig, amíg dolgoztam, az irodalmat részesítettem előnyben, de amióta nyugdíjba jöttem, a református hitmélyítő könyvek kötnek le.

– A szociális munkás mellett segít még valaki Ilonka néniéken?

– Hála Istennek sok jó ember van a faluban. Ködöböcz Ernő vállalkozó szinte mindenben támogat bennünket. A múltkorában például még az ablakpárkányom renoválásában is segített: cementet, homokot adott, én csak a munkásokat fizettem ki... Marikának nagyon sokat köszönhetünk. Ő az, aki gyakorlatilag a nap 24 órájában gondoskodik rólunk. Mi szinte már semmit nem tudunk magunk elvégezni. Valamelyik nap is – én buta – fel akartam tenni a függönyt, felálltam az asztalra, és majdnem leszédültem. A férjem veszekedik is rám ilyenkor, hogy még több bajt akarok? Nemrég is leestem a lépcsőről, még mindig fáj a karom.

– Gyerekek?

– Nekünk nincs közös gyermekünk. A férjemnek az első házasságából van egy lánya, aki a családjával Magyarországon él. Ők nagyon ritkán jönnek haza, ami fáj. De addig nem csüggedünk, nincs okunk aggodalomra, amíg segítőkész, jó emberek lakják Zápszonyt.

Hegedűs Csilla

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó