2009. december 5., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 176. (849.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Egy különleges barát

Az én koromban már így van az ember: mind több vele egyidős barátját veszti el. És ha történetesen az írás a mestersége, ilyenkor az is felmerül benne, milyen nem mindennapi egyéniség volt a másvilágra távozott, és lám csak, mégsem tettem még papírra az alakját. Most is ez villant az eszembe, amikor egy volt iskolatársam haláláról értesültem. Hát most, ezzel a tárcával szeretném ezt a hiányt pótolni. Mert környezetem egyik legeredetibb alakja volt. Persze, a nevét nem adom meg, ez a friss gyászeset után kegyeletsértő lehetne. Legyen ő csak a Barátom. Nagy kezdőbetűvel.

Szeretném róla elmondani, hogy szinte megmagyarázhatatlan képességei voltak. Például gimnazista korunkban elképedtem azon, hogy fejből mondta a logaritmusokat. Nem a karakterisztikát, ezt könnyű megadni, hanem a mantisszát. A tanárunknak is leesett az álla:

– Hát én, kérem, nem kívánom el, hogy betanulják a logaritmustáblát!

Dehogy magolta be! Tudta. Kérdeztem tőle: hogyan csinálja. Vonogatta a vállát. Hát... kijön belőle.

És még egy hasonló eset, szintén fiatalkori.

Találkozunk az utcán. Érdeklődik: hová megyek. Mondom: moziba.

– Én is megyek veled.

– Már nem kapsz jegyet. Nagyon jó film, biztosan rég elfogyott.

– Majd szerzek.

Teszünk pár lépést. A Barátom elenged néhány szembejövő embert, a következőt megszólítja: nincs-e egy eladó jegye.

– Dehogynincs – így az ismeretlen. – Éppen indultam a moziba visszaváltani. Valami közbejött.

Ám nem csupán talányos szellemi képességei voltak. Fizikaiak is. Pontosabban: valahogy a kettő együtt.

Fantasztikus dobó volt, képtelen messziségbe el tudta hajítani a követ.

Hát még ez az eset.

Késő este sétálunk a városon kívül. Elhaladunk egy telefonpózna mellett. Már jó messzire vagyunk tőle, amikor a Barátom hátrafordul, fölvesz egy kavicsot. El akarja találni vele az oszlopot, pedig már teljesen eltakarja a sötétség. Egy lendület, és a kő nagyot koppan a fán.

Egyszer meg hozzácsapódott a versenyre utazó gerelyvetőkhöz. Ö is benevez! Nevettek rajta, hisz eddig még nem is volt a kezében ez a sporteszköz. Hát: köztársasági nyolcadik lett.

És a vakmerőségéről volt híres, emiatt balesetek is érték, de mindegyiket megúszta. Amikor egy hegyi nyaralóban töltötte a szabadságát, összemelegedett egy csinos hölgyeménnyel. Imponálni akart neki, hát fölmászott egy huszonöt méter magas fenyőfa tetejére, de ott elvesztette az egyensúlyát, leesett. Még zúzódás sem volt rajta...

Hát még az ugratásai!

A gerelyvetők mesélték, hogy a vonaton – már jól bent az országban – mivel képesztette el a mondókáját komolyan vevő, nem kevéssé naiv orosz útitársakat (negyvenes évek).

Nos, a Barátom kipillant a folyosó ablakán, nézi az odakint szorgoskodó pályamunkásokat, hangosan morfondírozik:

– Érdekes: milyen szorgosan dolgoznak! Dolgoznak maguk is? – kérdi a közelben állóktól.

– Hát persze! – felelik amazok, és kialakul köztük egy ilyen diskurzus:

– Szörnyű! Itt mindenki dolgozik! – így a Barátom. – Látják, nálunk, Kárpátalján senki sem dolgozik, és mégis milyen jól élünk!

És összehord hetet-havat az itteni jólétről. Amazok meg csodálkoznak, és kezdik magyarázni:

– Nálunk azt mondják: aki nem dolgozik, az ne is egyék.

– Kárpátalján pedig ez fordítva van. Aki dolgozik, eszik, aki meg nem dolgozik, duplán eszik.

És azután mesélni kezd nekik egy ostoba históriát. Képzeljék el – mondja –, járkál egyszer ő a barátjával az erdőben, és embereket lát, akik – minő lelketlenség! – vágják ki az élő fákat. Rájuk is pirított: "Nem szégyellik magukat?" De az még semmi! Azokat a nagy szálfákat feltették a szekérre, és befogták a szegény gyenge lovakat. De ő kifogta a szerencsétleneket, az embereket állította oda a rúdhoz, a lovakat pedig felültette a szekérre.

A hallgatóság erre nem mondott semmit. Az ablak mellett állók lassan elpárologtak. Ha eddig komolyan vették, amit mond, most alighanem azt hihették, hogy meghibbant.

Hát ez volt az én Barátom. Az abszurd történetek kitalálásához is értett, közben pompásan szórakozott, s nem érdekelte, mit gondolnak róla.

Most azt hiheti az olvasó, hogy ilyen adottságokkal sokra vitte.

Hát nem. Szerény kis álláskában pergette le az életét.

Erre mondják: ilyen is van.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó