2009. november 28., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 173. (845.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Nem azt és nem úgy

Nem lepődtem meg nagyon, de azért némi furcsa érzéssel olvastam a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hetilapjának egyik legutóbbi tudósítását. Azt tudniillik, amelyikben Balázs Péter magyar külügyminiszter a határon túli magyar szervezetek képviselőivel folytatott találkozójáról számoltak be. Még pontosabban azt a passzust, amelyikben a szövetség elnöke ismertette, mit is mondott azon a tanácskozáson.

"Padszomszédja" voltam, így bizton állíthatom: a KMKSZ elnöke egészen másról beszélt, hozzászólásában nem az és nem úgy hangzott el, ahogyan Kovács Miklós beállította a saját lapjának adott kommentárjában. Sőt volt, ami el sem hangzott. A magyar kormánynak például egyáltalán nem mondott köszönetet, amiért határozottan fellépett a kárpátaljai magyar oktatást ért támadás ügyében. Ezt e sorok írója tette meg, megnevezve konkrétan Dmitro Tkacs ukrán nagykövet bekéretését, illetve Bajnai Gordon Julija Timosenkónak írt levelét.

Egyáltalán nem kommentálta Kovács Miklós a tanácskozáson az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) döntését arról, hogy a választásokon várhatóan Viktor Janukovicsot támogatja. Ezt a lehetőséget kegyesen átengedte e sorok írójának. Így nem hangozhatott el részéről az sem, hogy – miként az a hetilapban olvasható –"a Szövetség felelőtlenségnek tartja, hogy az UMDSZ ingyen ágyútöltelékként veti be a kárpátaljai magyarságot az ukrajnai nagypolitika húsdarálójába".

Sejtem, a mintegy háromtucatnyi fültanú aligha jön el Kárpátaljára elmondani az igazságot, és a megbeszélésen készült jegyzőkönyv sem kerül a szélesebb nyilvánosság elé. Ám e – finoman fogalmazva – kettős beszéd és az UMDSZ plagizálásának értelmét még akkor sem tudom felfogni.

Kőszeghy Elemér

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó